Göncz Kinga elmondta: ebből 7 milliárd 123,9 millió forint származik majd a minisztérium bevételeiből, amelyeket a többi mellett a konzuli és vízumdíjak, épület-bérbeadások és az unió utazási költségtérítése adja.

Donald Trump bejelentette, hogy Steve Witkoff különleges megbízott és Jared Kushner főtárgyaló Moszkvába, majd Kijevbe utazik, hogy bemutassák a háború lezárására kidolgozott amerikai béketervet. A tárgyalások várhatóan a jövő hét elejéig tartanak. Miközben Ukrajna a tárgyalások idejére ideiglenes tűzszünetet hirdetett és Zelenszkij elnök is megerősítette, hogy tartózkodnak az Oroszország elleni csapásoktól, Moszkva rakétákkal és drónokkal támadta többek között Dnyipropetrovszk megyét, ahol a Kamjanszke elleni csapásban négyen meghaltak és öten megsebesültek.
A víz- és áramellátás romlása miatt megnőtt egészségügyi kockázatokra figyelmeztette a Kubába utazókat és ott élőket a kubai amerikai nagykövetség pénteken.
The mistrial now puts the murder case - and Clancy's future - in limbo as to whether she will be held criminally liable in the deaths of her three kids.