Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.33
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Paragrafus Pellengér: véleményezzen jogszabályt az interneten!

Internetes jogszabály-véleményező portált indított az igazságügyi tárca, amelyen konkrét, lehetőleg pontos jogszabályi hivatkozású véleményeket várnak az állampolgároktól. A "Paragrafus-Pellengér" néven futó portálra már érkezett is érdemi észrevétel.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakmai tanácsadója hangsúlyozta: a "Paragrafus-Pellengér" célja nem az, hogy az állampolgárok minden különösebb indoklás nélkül olyan jelzéseket küldjenek a tárcának, hogy például egy adott jogszabály nem jó. Hanem olyanokat, amelyekben az észrevételező megjelöli, hogy például az adott paragrafus többféleképpen értelmezhető vagy nem egyértelmű.

Ilyen észrevétel már érkezett is az igazságügyi tárca internetes honlapjáról elérhető portálra - mondta Orbán Krisztián.

Hozzátette: egy állampolgár egy, a jogi szakvizsgáról szóló IM-rendelethez kapcsolódóan írt a "Paragrafus-Pellengérre". Ebben azt kifogásolta, hogy külföldön szerzett diploma esetén a jogi szakvizsgatételhez szükséges három éves gyakorlatot a rendelet szó szerinti értelmezésében akár külföldön is meg lehet szerezni.

A jogszabály-véleményező programra érkező érdemi észrevételeket negyedévente feldolgozzák, és a hozzászólások eredményeképpen megvalósuló első jogszabály-előkészítési eredményekről tájékoztatást ad a tárca - jegyezte meg Orbán Krisztián.

A minisztérium a külföldön működő hasonló portálok adatai alapján negyedévente 50-100 érdemi észrevétellel számol - jelezte.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×