Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.36
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Önkormányzati vezetők együtt készülnek a Gyurcsány-találkozóra

Mintegy harminc polgármester és megyei közgyűlési elnök egyeztetett szombaton Budapesten, Debrecen fideszes polgármesterének meghívására. Kósa Lajos az eseményt követő sajtóértekezleten elmondta, hogy a kormánnyal és a parlamenttel tárgyaló egyeztető fórumot szeretnének létrehozni a helyi közigazgatási vezetőkkel.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a szombati tanácskozás egyik célja az volt, hogy az önkormányzati vezetők egységes álláspontot alakítsanak ki arra a november 22-i találkozóra, amelyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezett a regionális fejlesztési tanácsok elnökeinek és a megyei jogú városok polgármestereinek részvételével.

A tanácskozáson, amelyen két szocialista polgármester vett részt, a résztvevők egyetértettek abban: el kell érni a miniszterelnöknél, hogy tárgyalópartnerként fogadja el az önállóan szerveződő csoportot az önkormányzati rendszer átalakításáról szóló egyeztetésen - mondta Kósa Lajos.

A politikus rámutatott, hogy a találkozón az ellenzéki és a kormánypárti politikusok is megfogalmazták: az egyeztetések során Budapest megkerülhetetlen, Demszky Gábor főpolgármester azonban nem vett részt a hétvégi megbeszélésen.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

Nagy bejelentés jött Iránból - Zuhan a Brent, de a tech papíroknak már szárnyát szegték Amerikában

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, sok helyen felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is. A BUX index végül mintegy 0,1 százalékot emelkedett. Amerika is pluszban nyitott, de a tengerentúli tech papírok a kereskedés előrehaladtával vesztettek a lendületből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×