Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
325.74
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Mesterházy a nyilvánosság mellett

Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy az október 31-ei összevont bizottsági ülésen ismertetett valamennyi olyan információt hozza nyilvánosságra, amelynek esetében ezt a törvény lehetővé teszi. Ezt Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető-helyettes jelentette be.

"Az MSZP is azt kéri a kormánytól, hogy a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legteljesebb mértékben tegye nyilvánossá azokat az információkat, amelyek a zárt bizottsági ülésen elhangzottak" - mondta a politikus.

Mesterházy Attila egyben felszólította a Fideszt, kérjen bocsánatot a rendőrségtől, miután az MSZP-s politikus szerint bebizonyosodott: nem a rendőrök "tolták rá" a rendbontókat október 23-án az ellenzéki párt nagygyűlésére, hanem a zavargók szándékosan haladtak az Astoria felé.

A szocialisták frakcióvezető-helyettese ezzel kapcsolatosan elmondta: a rendőrségnek egyértelmű parancsa volt arra, hogy ne engedje a rendbontókat az Astoria felé haladni.

Mesterházy Attila arra kérte a Fideszt, hogy használja fel valamennyi, "különböző csoportok, személyek felé rendelkező kapcsolatát", és akadályozza meg, hogy a november 4-ei gyásznapon rendbontás történjen.

A szocialist politikus közölte, nem fideszes politikusok telefonját hallgatták le a nemzetbiztonsági szolgálatok az utóbbi időszakban, hanem rendbontókét, ám arra nem lehetett számítani, hogy ők egyes Fidesz-politikusokkal, képviselőkkel is beszélnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×