Kovács Tamás hitvallásáról beszélt az ünnepségen, azt mondta, hogy az ügyészségnek gyorsan kell eljárnia az ügyekben, de ez a gyorsaság nem mehet az eredményesség rovására, aminek támadhatatlannak és törvényesnek kell lennie.
Kovács Tamás hitvallásáról beszélt az ünnepségen, azt mondta, hogy az ügyészségnek gyorsan kell eljárnia az ügyekben, de ez a gyorsaság nem mehet az eredményesség rovására, aminek támadhatatlannak és törvényesnek kell lennie.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.
A csalódást keltő szezont és Arne Slot távozását követően Van Dijk iránt a Milan, több török klub, valamint szaúdi és észak-amerikai egyesületek is érdeklődnek.
US President Donald Trump's speech included some of his political agenda but also honoured war veterans and American history.