Infostart.hu
eur:
367.7
usd:
317.3
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Nyugodtak lehetnek a fővárosi bliccelők

Érvénytelenítette a BKV az elektronikus jegykezelő rendszer kiépítésére még 2004-ben kiírt pályázatot, mert egy jelentkező sem igazodott a közlekedési cég feltételeihez - mondta az InfoRádiónak a BKV főmérnöke. Így 2008-ig legfeljebb az ellenőröktől kell tartaniuk az évente 3 milliárd forint kárt okozó bliccelőknek.

A BKV Zrt. főmérnöke közölte: a pályázat azért lett érvénytelen, mert a pályázók számos, a BKV által támasztott feltételt nem kívántak vállalni. Hiába rögzítette a kiírás, hogy ezektől nem lehet eltérni, a két pályázó részben másfajta elképzeléseket fogalmazott meg.

Vitatták a nem teljesítés esetén fizetendő kártérítés összegét, vagy, hogy mi lesz a rendelkezésre állással, ha az üzemeltető projekttársaság csődbe megy - tette hozzá Koós András.

A BKV eredeti elképzelése szerint idén májusban állt volna üzembe a beléptető rendszer a Kisföldalattin, azonban ez a menetrend már régóta idejemúlttá vált.

A közlekedési társaság főmérnöke közölte: új eljárást írnak ki, ami reményeik szerint már idén szerződéskötést eredményezhet, ebben az esetben az új rendszer 2008 első negyedévében valósulhat meg.

A rendszer kiépítésének késése azt is jelenti, hogy a BKV számára évi hárommilliárd forint kárt okozó bliccelőknek - a megfelelő "jártasság" birtokában kijátszható ellenőröket leszámítva - továbbra sincs mitől tartaniuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×