Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
324.97
bux:
145192.67
2026. november 2. hétfő Achilles

"Baráti" árakon fuvaroznak majd a ferihegyi taxisok

Aláírta a Budapest Airport Zrt. és a Zóna Service azt a szerződést, amelynek köszönhetően két hét múlva elindítja szolgáltatását az új ferihegyi taxistársaság. A tarifák 30-40 százalékkal alacsonyabbak lesznek, mint korábban.

Az új szolgáltató augusztus 15-étől kezdi meg a munkáját - mondta el az InfoRádióban a reptér szóvivője.

Szollár Domokos közölte: a szerződés részletekbe menően szabályozza, milyen autót használhat a társaság, hogyan kell viselkedniük a sofőröknek, és milyen ruhát kell hordaniuk.

A gépkocsivezetőknek emellett nyelveket kell beszélniük, a társaság pedig évente egyszer emelhet árakat a reptér hozzájárulásával, az infláció mértékével megegyezően.

Szollár Domokos szerint az árak barátiak, a pesti oldalra például 3600 forintért szállítják az utasokat.

Megéri vagy sem?

Sok internetes fórumokon megszólaló taxis szerint nem lehet azon az áron a ferihegyi fuvarokat bonyolítani, mint ahogy azt a Zóna Service elvállalta.

Veres István, a cég képviselője az InfoRádiónak elmondta: olyan árakon szerződtek, hogy mindenkinek megérje.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×