Infostart.hu
eur:
388.66
usd:
330.03
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Személycserékkel és elbocsátásokkal kezd az új rádióelnök

Jelentős intézményi és személyi átalakításokra készül a Magyar Rádió új elnöke, aki augusztus 1-jén foglalta el hivatalát. Such György az InfoRádiónak elmondta: lesznek elbocsátások, de csak az átalakításokat követően, és előkészítik a közrádió elköltözését is. Kiemelte, hogy a rádióban foglalkoztatottaknak csak a fele foglalkozik műsorkészítéssel.

Such György az InfoRádió kérdésére elmondta: kiválasztotta már alelnökeit, akik elviekben el is vállalták a tisztséget, de a szerződésük aláírásáig nem nevezi meg őket.

Az alelnökök alatti vezetői pozíciók egy jelentős részében is lesz váltás, de maguk a pozíciók sem maradnak feltétlenül ugyanazok, mint eddig - mondta a rádióelnök, hozzátéve, hogy a szervezeti struktúrát is gyökeresen át akarja alakítani.

Amit már tudni lehet

Such György a távirati irodának úgy nyilatkozott, hogy nem hosszabbította meg Perjés Klára, a Kossuth rádió adófőszerkesztője, Morvai Katalin kommunikációs vezető és Moldován Katalin, a közszolgálati médium által kiadott műsorújság főszerkesztőjének megbízatását. Mint mondta, a Kossuthnál "valószínűleg" a helyettesek közül kér fel valakit átmeneti vezetőnek.

Such György - konkrét név említése nélkül - kijelentette: "van elhatározás" arról, hogy ki vezesse a hírműsorokért felelős Aktuális szerkesztőséget. A posztról külsőssel tárgyal.

A Petőfi élére "van egy jelöltem, tárgyalok vele" - mondta, annyit elárulva, hogy kiszemeltje jelenleg nem a Magyar Rádiónál dolgozik.

A Bartók adófőszerkesztője, Alföldy-Boruss István vezetői megbízatását visszavonásig meghosszabbította - tette hozzá Such György.

Csak az átalakítás után jöhetnek az elbocsátások

Such György az InfoRádió kérdésére elmondta: nem tudja még, mennyi embert kell elbocsátani a Magyar Rádiótól. "Kicsit túl van misztifikálva ez az egész elbocsátási kérdés, különösen azért, mert a műsorkészítők száma az összlétszámon belül az 50 százalékot sem éri el" - jegyezte meg az új elnök.

Such György szerint első körben a szervezeti struktúrát és a műsorstruktúrát kell átalakítani, és csak ezek függvényében lehet beszélni arról, hogy milyen létszámra van szükség, illetve arról, hogy "az adott létszám megfelelő, sok, vagy netán kevés".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Az amerikai tőzsde ritka teljesítményre készül – már csak 3% hiányzik

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások voltak a mai kereskedésben, enyhe esés volt a jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódott, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedett az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×