Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
325.18
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyurcsány: a bezárkózó nemzetieskedés nem vezet sehova

Az eddiginél kezdeményezőbb külpolitikát szorgalmazott a miniszterelnök a külképviselet-vezetők éves budapesti értekezletén.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: Magyarországnak a korábbinál szélesebb körű kapcsolatokat kell kialakítania a szomszédos országokkal.

A kormányfő a nagykövetek és a főkonzulok előtt mondott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a bezárkózó nemzetieskedés sehová nem vezet.

Mint mondta: tiszteletben kell tartani egymás politikai büszkeségét és azt, hogy a régió sokfajta nemzetiségi összetétele nem gyengíti, hanem erősíti a nemzeteket.

A kormányfő közölte: értetlenül áll az előtt, hogy vannak régióbeli kormányzati politikusok, akik nem értik meg, tiszteletben kell tartani egymás nemzeti önérzetét és büszkeségét, és azt, hogy a régió sokfajta nemzetiségi összetétele nem gyengíti, hanem erősíti a nemzeteket.

Gyurcsány Ferenc Ján Slota, a kormányzati pozícióba került Szlovák Nemzeti Párt elnökének minapi kijelentéseire célozva azt mondta: könnyű összeugrasztani a nemzeti közösségeket, a kisebbséget és többséget.

Ugyanakkor művészet ennek éppen az ellenkezőjét elérni, megérteni, hogy nemzeti büszkeség nem épülhet nemzeti felsőbbrendűségre, gúnyos, megvető, más nemzeteket sértő kijelentésre - tette hozzá.

"Nem lehet egyszerre egymás tisztességét, büszkeségét, jóindulatát, egyáltalán a nemzeti közösséghez tartozásának jóhiszeműségét megkérdőjelezni, másik oldalról pedig egymást is segítő, a kölcsönös felelősségben osztozó jószomszédi kapcsolatokat fenntartani" - szögezte le a miniszterelnök.

A kormányfő szavai szerint Magyarország igényt tart arra, hogy a magyar nemzet, beleértve határon túl élő közösségeit, az őt megillető történelmi, kulturális és nemzeti méltányosságban részesüljön, annak elismerésében, hogy a magyar közösségek tagjai többes identitással rendelkeznek.

Leépítés a külügyben

Csaknem 200 embert küldenek el a magyar külképviseletekről a következő egy évben, de belföldön is több mint 130 fővel csökken a Külügyminisztérium létszáma. Ezt a tárca államtitkára jelentette be.

Fekszi Márta hozzátette, hogy a konzuli szolgálatokat nem érintik a csökkentések, sőt újabb főkonzulátus nyílik Lyonban és Chicagóban.

A vitában részt vesz Kóka János, a gazdasági és közlekedési, Veres János, a pénzügyi és Hiller István, az oktatási és kulturális tárca vezetője.

Gál J. Zoltán a külpolitikával összefüggő kommunikációs feladatokról beszél majd.

Draskovics Tibor és Bajnai Gordon kormánybiztos a kormányzati struktúra átalakítása kapcsán keletkező új feltételeket és feladatokat vázolja.

Az ülésre meghívták a parlament külügyi és európai ügyek bizottságának vezetőit, valamint a pártok és civil szervezetek képviselőit is.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×