Infostart.hu
eur:
367.65
usd:
317.29
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Nem megy el a tüntetésére az MSZOSZ távozó elnöke

Nem megy el a szakszervezetek szombati demonstrációjára az MSZOSZ távozó elnöke. A szakszervezeti vezető döntését azzal indokolta, hogy július közepétől a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetői teendőit látja el.

Wittich Tamás az InfoRádióban elmondta: az MSZOSZ elnökségével való egyeztetés után elfogadta a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetői posztjára szóló felkérést, és július 15-től már főigazgatóként dolgozik.

Az MSZOSZ elnöksége úgy döntött, hogy a szombati megmozduláson Pataki Péter alelnök fog felszólalni - tette hozzá Wittich Tamás, aki szerint jelenléte nélkül is erőteljes lehet a megmozdulás.

Az MSZOSZ elnöksége elfogadta, hogy a szövetségi tanács következő ülésén saját kérésére mentse fel tisztségéből Wittich Tamást.

Az MSZOSZ szövetségi tanácsának következő ülése július 12-én lesz; a szervezet novemberi kongresszusáig Pataky Pétert bízták meg az MSZOSZ elnöki teendőinek ellátásával.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATO

Rendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATO

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár rendkívüli megbeszélést tart szerdán lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal elkövetni tervezett, de meghiúsult támadás miatt, amelyet a német hatóságok Oroszországnak tulajdonítanak – jelentette be az uniós politikus.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×