Infostart.hu
eur:
365.38
usd:
314.48
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Van felelőse a miskolci vízfertőzésnek?

Miskolcon a tapasztalatok szerint csökkent a szennyezett víz miatti megbetegedések száma.

A Semmelweis Kórház igazgató-főorvosa elmondta: mára virradóra a korábbinál kevesebb ember jelentkezett a fertőzés tüneteivel.

Koleszár Lajos közölte, hogy az intézményben mintegy 100 beteget kezelnek a vízfertőzés miattti panaszokkal.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ tisztifőorvosa korábban elmondta: biztonsággal továbbra is csak a zacskós víz fogyasztható, de 10 perces forralás után a vezetékes vizet is lehet főzésre használni.

Bodnár Judit emlékeztetett arra, hogy a betegség emberről emberre is terjed, mert a vírus mellett fertőzést okozó baktériumot is kimutattak a vízben.

Közben a megyei főügyészség szóvivője közölte: az ügyében felülvizsgálati kérelmet nyújtott be egy magánszemély, aki azt kéri, állapítsák meg, hogy felelős-e valaki a nem megfelelő tájékoztatásáért, illetve a vízbázis szennyeződéséért.

Martossy György elmondta: az ügyészségnek három napja van arra, hogy eldöntse vizsgálatot indít-e az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×