Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Még drágább az ételed

Az ételek minőségének rovására mehet, ha a közétkeztetésben húsz százalékra nő az áfakulcs, hiszen a régi normákból sem hozták ki a gyermekek és a betegek korszerű étkeztetését.

A Népszabadság arról ír, hogy a szakemberek a betegek és gyermekek étkeztetésének áfaátsorolását javasolják. Azt szeretnék elérni, hogy a közétkeztetés az eddigi 15 helyett 5 százalékos áfakulcs alá kerüljön, és ne a hírek szerint hamarosan 20 százalékosra emelkedő áfakulcs terhelje. Szerintük eddig éppen csak hogy kitermelhetők voltak a költségek, a minimális nyereség csaknem tizenötszöröse lenne az áfaemelés.

A lap arról is beszámol: Pécs készül arra, hogy 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa legyen. Ezt a felkészülést azonban egyre több feszültség terheli. Ennek újabb nyele, hogy a pécsiek nyertes pályázatát kidolgozó team szellemi vezetője, Takács József bejelentette: nem vesz részt a programtervezés és a fejlesztések előmunkálataiban. A hét végén Pécsett egy építészkonferencián többen úgy vélekedtek, hogy az előmunkálatok aggasztóan megkéstek.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy több leendő kormánytag is elképzelhetőnek tartja a vizitdíjat, eddig azonban egyikőjük sem tette egyértelművé, hogy valóban bevezetik azt. A GKI Egészségügy-kutató Intézet tanulmánya szerint a kormány terveivel ellentétben a vizitdíjtól nem csökkenne az orvos-beteg találkozások száma. A díjjal 20-30 milliárd forinttal növelhető az egészségügyi kassza bevétele, s megváltható a hálapénzfizetés intézménye. A legszegényebbek azonban várhatóan akkor sem tudják majd kifizetni a díjat, ha indokolt lenne az ellátásuk.

A lap arról is beszámol, hogy míg a foglalkoztatottak száma majdnem a háromnegyedére csökkent, addig a felsőoktatás hallgatóinak létszáma közel négyszeresére nőtt a rendszerváltás óta eltelt években. Szakértők szerint azonban továbbra is megéri diplomát szerezni, mert ezzel összességében könnyebben helyezkednek el. A nyolc osztálynál alacsonyabb képzettségűek esetében a munkanélküliségi ráta meghaladja az 50 százalékot, az egyetemi végzettségűek esetében 2,3 százalékos.

A Világgazdaság arról ír: a hatályos jogszabály szerint június elsején kellett volna kihirdetni az év közepétől hatályos új gyógyszerárakat, ám a patikákhoz eddig nem jutott el a megváltozott tb-lista. Amennyiben a gyártók a fix összeggel támogatott gyógyszercsoportokban a referenciatermékeknél (ezek a legolcsóbb szerek) 20 százalékkal drágább orvosságaik árát nem csökkentik ez alá, termékük július 1-jétől lekerül a tb-listáról. A kormány 70 milliárd forintot kíván megtakarítani a tb gyógyszer-támogatási kasszájában.

A Napi Gazdaság közli: a központi karcsúsítás nem kerüli el a kormány sajtóköltéseit sem. A nagy ügyek kommunikációját központilag irányítják, a tárcák a kormány álláspontját világosan tükröző útmutatót kapnak. A lap információi szerint központosítva kezelnék a jövőben a tárcahirdetéseket is.

Az index.hu arról ír, hogy amerikai kutatók szerint egy gigantikus meteor okozhatta negyedmilliárd évvel ezelőtt a földi állati és növényi létformákat sújtó legnagyobb tömeges kihalást. Tanulmányuk szerint az óriási meteor kihatással lehetett a mai Ausztrália alakjára. Elképzelhető, hogy a kontinens a becsapódás kései következményeként, százmillió éve szakadt le a Gondwana őskontinenstől, és észak felé vette az irányt.

A portfolio.hu cikkében az olvasható: érdekes elemzést jelentetett meg a Morgan Stanley elemzője, Graham Secker az európai piacok zajló korrekciójáról. A szakértő szerint a zuhanásnak egyáltalán nincs még vége, sőt az igazi haddelhadd még csak most kezdődhet. A lokális csúcspontokhoz képest számítva eddig mintegy 10-15%-os esést láthattunk, ami 21%-ig dagadhat és egy óriási forgalom mellett bekövetkező pánikszerű óriáseladás jelentheti majd a fordulópontot. A megállapításokat a vélemény megalkotója a múltbéli tapasztalatokkal indokolja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×