A 33 éves férfi a tett elkövetésének idején már évek óta együtt élt élettársával egy Kecskemét melletti tanyán. Együtt neveltek három kiskorút, akik közül csak a legkisebbik volt a közös gyermekük.
A 33 éves férfi a tett elkövetésének idején már évek óta együtt élt élettársával egy Kecskemét melletti tanyán. Együtt neveltek három kiskorút, akik közül csak a legkisebbik volt a közös gyermekük.

A napokban csődeljárás alá került a Bayer Construct építőipari cég, amely kivitelezője többek között a Láng Negyed projektnek is. A beruházó a Southblaze Kft. ezért közleményt adott ki arról, hogy a projekt tulajdonosi és döntési struktúrájában a Bayer Construct nem érintett, a társaság kizárólag kivitelezőként vesz részt a munkálatokban. A barnamezős területen zajló építkezés az ütemtervnek megfelelően halad, a lakásokat pedig garantáltan a vállalt határidőre adják át, a kivitelező személyétől függetlenül - írta közleményben a cég.
A 35 éves defensive tackle tavaly márciusban vonult vissza, most azonban egyéves, 20 millió dolláros szerződést írt alá korábbi csapatával.
More than 900 hydropower workers are missing after Wednesday's massive flash flood - many of them trapped in tunnels.