Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
315.17
bux:
150666.43
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Kész vállalni a vereséget az MSZP az önkormányzati választáson?

A feltörekvő piacokkal foglalkozó londoni elemzők szerint a koalíción belül elsősorban az SZDSZ-en múlik a költségvetési reformok sorsa. Úgy látják, hogy a szocialisták reformkedve "lanyhább".

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemző részlege által kiadott helyzetelemzés szerint a cég szakértői Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök elkötelezte magát az átfogó reformok végrehajtása mellett, és ezért még a vereséget is kész vállalni az őszi helyhatósági választásokon.

Ugyanezt a megállapítást tették a Dresdner Bank londoni befektetési részlegének szakértői is.

A hét végén kiadott összefoglalójukban azt írták: tapasztalataik szerint kezd felülkerekedni az a vélemény, hogy a szocialisták akár az októberi helyhatósági választások elvesztését is készek megkockáztatni, cserébe azért a lehetőségért, hogy a költségvetési reform hosszú távú pozitív hatásai időben érvényesülni fognak a következő, 2010-es parlamenti választásokra.

A JP Morgan hétvégi jelentése szerint azonban az MSZP-nek "összességében nincs sok kedve a változtatásokhoz", ami arra utal, hogy a reformfolyamatban az SZDSZ-nek lesz meghatározó szerepe.

A cég szakértői szerint a pártban ugyan széleskörű az a felismerés, hogy a választási győzelem és az ellenzék meggyengülése jó alkalmat teremt a költségvetési politika feszesebbre húzására, a 2010-es euróbevezetés azonban olyan mértékű kiigazítást igényelne, aminek végrehajthatósága nem valószínű.

A JP Morgan szerint ennek részben az is oka, hogy a kormány addig nem fog fájdalmas takarékossági intézkedéseket bevezetni, amíg nem válik valóban azonnali kockázattá egy pénzügyi válság.

A jelentés szerint a fő aggály az, hogy a kedden bejelentendő költségvetési csomag nem lesz elégséges a befektetői bizalom visszanyeréséhez.

A cég prognózisa szerint a költségvetési intézkedések rövid távon valószínűleg a bevételi oldalra összpontosítanak, amelyet rendszerint könnyebb kiigazítani.

Az intézkedések között szerepel majd várhatóan a 15 százalékos áfa-kulcs 20 százalékra emelése, a társasági adó emelése és az adómentességek törlése - áll a jelentésben.

A Dresdner londoni részlege tudni véli, hogy a kormány mintegy 900 milliárd forint pótlólagos idei bevételt célzó csomaggal áll elő, és "nem zárható ki ezer milliárd forintnál nagyobb terv 2007-re és 2008-ra".

A JP Morgan hétvégi elemzése szerint a fő probléma az, hogy a kormány által a következő két és fél évre tervezett mély államigazgatási, önkormányzati, egészségügyi és oktatási reformok sok esetben alkotmánymódosítást és így kétharmados többséget igényelnek, amiben a Fidesz együttműködése nem valószínűsíthető.

A cég szerint a hiteles stratégia az lenne, ha a kormány először nagyobb mértékű költségvetési szigorítást alkalmazna, a mélyebb reformokra hosszabb időt hagyna és több évvel elhalasztaná az eurócsatlakozást.

Címlapról ajánljuk

Több ezer hősi halottat exhumáltak Magyarországon

A 2010-es évek eleje óta mintegy 2400 második világháborúban hősi halált halt katona, közöttük több mint 1500 magyar honvéd exhumálása történt meg Magyarországon. Továbbá 2024-ben egy olyan közös német-magyar tömegsírt is feltártak Baján, amelyben 1089 katona volt eltemetve – közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM).
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×