Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Dávid Ibolya minden vezetőt meghívott

A Magyar Demokrata Fórum elnöke nyílt levélben javasolta Gyurcsány Ferenc kijelölt kormányfőnek, valamint Orbán Viktornak a Fidesz és Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének, hogy csütörtökön az MDF székházában ötpárti egyeztetést folytassanak a parlament elé jövő héten kerülő kormányprogramról.

Dávid Ibolya úgy fogalmaz: mélyen egyetért az Orbán Viktor és Semjén Zsolt ellenzéki társelnökök által kedden írt levélben megfogalmazott gondolattal, mely szerint Magyarország ideje drága.

Az MDF elnöke éppen ezért azt javasolja, hogy az ellenzéki vezetők és Gyurcsány Ferenc a Magyar Demokrata Fórum és a kijelölt miniszterelnök csütörtökre tervezett kétoldalú megbeszélését ötpárti konzultációra bővítsék.

Dávid Ibolya ugyanakkor azt írja: "Mindeközben, úgy tudjuk, már összeállt a koalíciós program, és jövő hét legelején a Parlamentben bejelentésre kerül. Mi, magyar demokraták nem értjük, hogy ezek után mi szükség van az MDF-el tárgyalni, de elfogadjuk, ha a miniszterelnök úr találkozni akar velünk. A találkozó azonban, ilyen körülmények között, csak tájékoztatás lehet, amelyet az ellenzék kap Gyurcsány Ferenctől..."

Az MDF vezetője leszögezi: a magyar állampolgárok "méltán várják el a miniszterelnöktől és a pártelnököktől, hogy ne csináljanak presztízskérdést fontos megbeszélésekből, tegyék félre önös pártérdekeiket és munkára, illetve párbeszédre törekedjenek egymással".

Címlapról ajánljuk
Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!
Részletek

Kinyíltak a szavazófülkék, megkezdődtek az országgyűlési választások: igazolványt a zsebbe!

Reggel 6-kor országszerte megnyíltak a szavazófülkék. Lakcímkártyát idén már nem kell vinni, DÁP-on személyit bemutatni viszont nem érvényes. Tisztázottak a mozgóurna-igénylési szabályok. Reggel 6-tól este 7-ig – adott esetben még tovább – valamivel kevesebb mint 8 milliónyian adhatják le voksukat, de a levélszavazatokkal együtt akár 8,1 millió voks is lehetne 100 százalékos részvétel esetén. Igaz, 2022-ben is „csak” 69,59-es részvételi arány jött össze. Minden információ az országgyűlési választások lefolyásáról.

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×