Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 12. vasárnap Gyula

Tízezer tanárt bocsáthatnak el

A koalíció által elfogadott oktatási program emelni kívánja a tanárok kötelező óraszámát, aminek következménye akár tízezer fős létszámleépítés lehet - értesült a Népszabadság. A pedagógusok béremelésük egy részét differenciáltan, a munka minőségétől függően kapják majd.

Az emelés két lépésben történne, és az intézmény fenntartójának döntésétől függne.

A lap úgy tudja, hogy a következő tanévtől a jelenlegi heti húsz kötelező tanítási óra mellett az iskola igazgatója további két, nem tanítási óra ledolgozására kötelezheti pedagógusait, például a felzárkóztató foglalkozások keretében.

Jövő szeptembertől a munkáltató emellett további heti két tanórát is előírhat tanárainak.

A Magyar Nemzet azt írja, nem kel fel a nap úgy, hogy ne lenne újabb hangos botrány az Operaházban.

Igaz, most csöndben történt a dolog, a nyilatkozati stop jegyében a hétfői sajtótájékoztatón el sem hangzott, hogy aznap reggel benyújtotta lemondását a főigazgatónak Kesselyák Gergely fő-zeneigazgató.

Hegyi valamennyi kinevezett vezetőtársa távozott tehát, Müller Péter Sziámit kivéve. Kesselyák a Magyar Nemzetnek elmondta: nem tud tovább együtt dolgozni Hegyivel, miután a közös pályázatban leírt program művészeti vonatkozásai és a saját fő-zeneigazgatói pályázatában lefektetett alapelvek nem érvényesülhetnek.

Az Index szerint az utóbbi ötven év legfontosabb paleoantropológiai lelete volt a 2003-ban, Indonéziában talált emberfaj, az egy méter magas Homo floresiensis.

Az apró termetű ember tizenháromezer évvel ezelőtt élt, kőeszközöket készített, és törpemamutokra vadászott.

A legújabb kutatási eredmények új megvilágításba helyezik a hobbitként is emlegetett ősi leletet.

A híres hobbit feltételezhetően nem is nő, ráadásul válla jelentősen különbözik a modern embertípusokat jellemző felépítéstől, sokkal inkább a fejletlenebb emberfajra, a Homo erectusra emlékeztet.

Susan Larson, a New York-i Stony Brook egyetem anatómusa szerint mindez azt jelenti, a Homo floresiensis a korábbi elgondolásokkal ellentétben valójában nem egy új embertípus, hanem a Homo erectusnak a szigeten kifejlődő kis növésű mutációja volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

Orbán Viktor a Fidesz kampányzáróján: olyan győzelmet aratunk, amivel mindenkit meglepünk vasárnap

A Fidesz Budapesten, a Szentháromság téren tartotta kampányzáró rendezvényét, amelyen többek között Lázár János, Szijjártó Péter és Orbán Viktor is felszólalt. Orbán Viktor hangsúlyozta: a választási kampánynak nem most, hanem vasárnap este 7 órakor lesz vége. A magyar nemzet legfontosabb célkitűzése a háborúból való kimaradás, és ehhez hárommillió szavazatra, és nemzeti egységre van szükség – mondta, hozzátéve: nincs kampánycsend, tegyék azt, amit ő: keljenek korán, menjenek el gyorsan szavazni, aztán pedig mozgósítani.

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson békefényt gyújtottak meg Rómában.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Elkezdődtek a béketárgyalások, Irán erősítést kaphat - Híreink a közel-keleti háborúról szombaton

Megérkezett Pakisztánba az amerikai és az iráni békedelegáció is, nemzetközi források szerint már el is kezdődtek a tárgyalások. Teherán közben köti az ebet a karóhoz: azt mondják, addig nem ülnek az asztalhoz, amíg nincs tűzszünet a libanoni fronton. A Hormuzi-szoroson közben lassan megindult a teherforgalom, de egyelőre csak Iránhoz és Kínához köthető hajók mennek át. Szombat estére, több mint 12 órányi tárgyalás után sem közöltek a delegációk konkrét eredményeket. A helyszínen jelen lévő nemzetközi lapok tudósítói szerint több ponton is vitában vannak a tárgyaló felek és éles hangulatváltás jellemzi az egyeztetést. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború, béketárgyalások szombati fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×