Infostart.hu
eur:
392.68
usd:
341.41
bux:
122004.32
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Gyurcsány mégsem pereskedik

Visszavonta a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó ellen benyújtott személyiségi jogi keresetét Gyurcsány Ferenc ügyvezető miniszterelnök. A kormányszóvivő azt mondta: Gyurcsány Ferenc a múlt sérelmei helyett a jövőre kíván koncentrálni.

A miniszterelnök a részben általa tulajdonolt Nomentana nevű cégről a Magyar Nemzet című lapban korábban megjelent cikksorozat állításai miatt indított pert.

A lap tudósítása szerint a csütörtöki első tárgyalási napon Pataki Árpád bíró ismertette a felperes beadványát, amelyben tudatta a bírósággal, hogy eláll a pertől, így az eljárás megszűnt.

Batiz András kormányszóvivő elmondta: a miniszterelnök a választási kampány részének, politikai célból megfogalmazott lejáratási kísérletnek tartja a cikket.

Hozzátette: az elmúlt időszakban Gyurcsány Ferenc öt hasonló perből négyet megnyert, de a kampánynak vége, így most pereskedés helyett inkább az előtte álló feladatokkal foglalkozik.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot az EU-csúcson

Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot az EU-csúcson

A magyar és a szlovák vezető is fenntartotta „vétóját”, pedig számos ország győzködte őket ennek ellenkezőjéről másfél órán keresztül a brüsszeli uniós csúcstalálkozón.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×