Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Ki kerül a Nemzeti Bank élére?

Surányi György és Karvalits Ferenc lehet esélyes a jegybankelnök februárba megüresedő posztjára. Bár több szakembert is emlegetnek a beosztásra, úgy tudni, a kormányfő választása a két közgazdász egyikére sem esik majd.

A Népszabadság azt találgatja, hogy ki lehet a Nemzeti Bank következő elnöke. Surányi Györgyön és Karvalits Ferencen kívül felmerült még Neményi Judit közgazdász neve, aki tavalyi kibővítése óta tagja a monetáris tanácsnak. Hallani lehet Felcsuti Péterről, a Raiffeisen Bank vezérigazgatójáról, Erdei Tamásról, az MKB elnök vezérigazgatójáról, és Medgyessy Péter egykori miniszterelnök is jelezte, hogy szívesen vállalná a megbízatást.

A Magyar Nemzet arról számol be, hogy a térségben az utolsó előtti helyen vagyunk a gazdasági növekedés összehasonlításában. A KSH adatai szerint a bruttó hazai termék 4,5 százalékkal, naptári hatást figyelembe véve pedig 4,3 százalékkal emelkedett az első negyed évben, az elmúlt év azonos időszakához képest.

A lap arról is beszámol, hogy sem a folytatólagos és súlyos törvény-, illetve szerződésszegéseket, sem az új szerződés megkötésének legkorábbi lehetséges időpontját nem vette figyelembe az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amikor a kereskedelmi televíziók műsor-szolgáltatási jogosultságának meghosszabbításáról döntött - áll abban a levélben, amelyet a Legfőbb Ügyészség juttatott el a médiahatóság elnökéhez.

Az index.hu arról számol be: hibák egész sora okozta, hogy az űrben tavaly összeütközött két amerikai műhold. A NASA sokáig űrbeli anomáliát emlegetett, de a hivatalos jelentés szerint szoftveres hiba és a helymeghatározó rendszer problémái vezettek a 110 millió dolláros karambolhoz.

A Világgazdaságban arról olvashatunk: nincs technikai akadálya, hogy jövő januárban törvény szabályozza az ingatlanadót - vélik szakértők. A luxusadótörvény kapcsán az értékelési infrastruktúra kialakult, a jogszabály melléklete településtípusonkénti négyzetméterárakat és korrekciós szorzókat tartalmaz, így a lakóingatlanok adóztatása e tekintetben előkészített. Van, aki egységes, 0,5 százalékos kulcs bevezetése mellett foglal állást, van, aki nem terhelné az üzleti szférát.

A Napi Gazdaság arról ír: alapvető törekvés volt, hogy a Népszabadság Zrt. 150-160 érintett munkatársnak nettó jövedelmi szintje ne változzon az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) bevezetésével, s ezt sikerült is teljesíteni. A kiadónak nem jelent külön anyagi megterhelést az újfajta adónem, a munkatársak többségének eddig is munkaszerződése volt.

Az Otthon Centrum vezérigazgatója a portfolio.hu internetes portálon arról beszél, hogy az államnak kellene támogatni a mélygarázsok építését. A támogatott lakáshitelek megszüntetése viszont Nagygyörgy Tibor szerint nem lenne olyan rossz hír a lakásvásárlóknak, mint azt sokan gondolják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Ukrajnában leállt a harc, Irán és Amerika tárgyal, békefény Rómában: egy pillanatra most a békében reménykedik a világ

Egy pillanatra most felcsillan a béke reménye a világon – Irántól Ukrajnáig, a Szentföldtől Rómáig. Hivatalosan életbe lépett a tűzszünet az ukrajnai fronton az ortodox húsvét alkalmából, miközben Pakisztánban tárgyal a békéről az Egyesült Államok és Irán. A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg Rómában.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×