Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Orbán Viktor: a pénz aratott győzelmet

A Fidesz elnöke szerint a következő hónapokban veszélybe kerül több 10 ezer munkahely, az önkormányzatok, az egészségügy és a falusi iskolák is. Orbán Viktor pártja budapesti nagygyűlésén kijelentette: nem az ellenfél programja, nem is az eszmék kerekedtek feléjük, hanem a pénz aratott győzelmet.

A Fidesz elnöke jobboldali összefogást sürgetett, amelynek azonban az az első feltétele, hogy "a trójai falovat ne húzzuk be a táborunkba".

Kijelentette: "tudomásul kell venni, amit az MDF soha nem rejtett véka alá a kampányban, hogy nem kormányváltást, hanem ellenzékváltást akar". Mint mondta, a baloldal támadni fogja a Fideszt, hogy az MDF-et ültethesse a helyére.

Senkit ne érhessen hátrány

Az ellenzéki pártelnök társadalmi önvédelmi testület létrehozását jelentette be. Orbán Viktor azt mondta: a testületre azért van szükség, hogy senkit ne érhessen hátrány meggyőződése és politikai hovatartozása miatt.

Az ellenzéki politikus azt mondta: bár a választásokat elveszítették, de van elég erejük ahhoz, hogy beleszóljanak a jövő alakításába. Hozzátette: európai mintára frakciószövetséget akarnak létrehozni a Kereszténydemokrata Néppárttal.


Orbán Viktor beszédére elállt az eső (fotó: inforadio.hu)

Orbán Viktor úgy fogalmazott: a választásokon a pénz legyőzte az igazságot. Azt mondta: a kormány rengeteget költött arra, hogy megtévessze az embereket, akik végül elhitték, hogy minden rendben van, és az ország helyzete nem indokol változást.

Orbán Viktor vállalja a felelősséget

Orbán Viktor hangsúlyozta: vállalja a felelősséget a választási vereségért, a mások által mondott rossz mondatokért és a mások által meghozott rossz döntésekért vagy az el nem végzett munkáért is.

Azt mondta: a következő időszakban szolidaritásra lesz szükség, hogy az emberek meg tudják magukat védeni a kormánnyal szemben.

Úgy fogalmazott: ellenfelüknek győzelmük után máris elment a bátorságuk, és a kormánybarát értelmiségiekkel mondatják ki, milyen az ország valós helyzete. A Fidesz elnöke azonban azt ígérte: pártja alkotó ellenzék lesz.

Hozzátette: a kormánypártok majd megpróbálják megvenni a Fidesz hallgatását nemzeti összefogást hangsúlyozva, ez azonban csak annyit jelent, hogy az embereknek együtt kell megfizetniük rossz kormányzásuk árát.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×