Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Megahitel a fővárosnak

A Fővárosi Közgyűlés 25 milliárd forintos hitelfelvételről döntött, a kormánypárti képviselők szavazataival.

Moskovits Péter, a pénzügyi bizottság MSZP-s elnöke elmondta, hogy a legjobb ajánlatot az OTP tette, a hitelt három összegben veszik fel.

Hozzátette, hogy a pénzt az ez évi költségvetésében betervezett fejlesztésekre költik.

A főváros már a tavalyi büdzsében is számolt ezzel a hitelfelvétellel, azonban a beruházások megvalósulásának elhúzódása miatt tavaly nem volt szükség a pénzre.

Ugyancsak a kormánypártiak szavazataival döntött a közgyűlés arról, hogy az Európai Beruházási Bankkal korábban kötött hitelkeret-szerződés alapján mintegy 37 millió eurós hitelt hívnak le az egészségügyi intézmények fejlesztésére.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×