eur:
413.25
usd:
403.38
bux:
81761.77
2025. január 11. szombat Ágota

A Fidesz kudarcnak, a másik három párt sikernek tekinti az EU-büdzsét

A Fidesz gazdasági kudarcként, a másik három parlamenti párt sikerként értékelte Magyarország szempontjából az európai uniós keretköltségvetés elfogadását. A kormányfő azt hangsúlyozta, hogy Magyarország a mostani uniós támogatások három és félszeresét kapja 2007 után.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: a kemény viták eredményeként az ország a második helyre került a 25 uniós tagállam között a 2007 és 2013 közötti költségvetési ciklusban egy főre jutó támogatást figyelembe véve.

Ez az összeg kétmillió forintot jelent családonként - tette hozzá.

Fontos eredménynek nevezte, hogy alacsonyabb rendű utak építésére, valamint lakótelepek és bérlakások felújítására is fel lehet használni a brüsszeli forrásokat.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: elérték, hogy a támogatásokhoz a korábbinál kevesebb önrész biztosításával is hozzájuthat Magyarország.

Az uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az Inforádiónak arról beszélt, hogy az elfogadott keretköltségvetés hozzájárul a magyar büdzsé stabilitásához is.

Baráth Etele az agrártámogatásokról azt mondta: a mostani megállapodás szerint Brüsszel elkezdi a refom kidolgozását, de a miniszter szerint leghamarabb 2013 után vezethetnek be változásokat ezen a területen.

A nagyobbik ellenzéki frakció gazdasági kabinetjének vezetője az InfoRádióban azt mondta: Magyarország 200 milliárd forinttal kevesebb pénzt kap 2007 és 2013 között, mint amennyi az eredeti, luxemburgi javaslatban szerepelt.

Varga Mihály úgy vélte: elérhető lett volna jobb megállapodás is.

Nagy eredménynek nevezte viszont a közösségi büdzsé elfogadását a másik ellenzéki párt, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.

Dávid Ibolya az InfoRádióban azt mondta: sikeres volt a magyar tárgyalási taktika, hiszen Magyarországnak a korábbi brit javaslathoz viszonyítva egymilliárd euróval több jut 2007 és 2013 között.

Az MDF elnöke a nemzeti hozzájárulás mértékének csökkentését nevezte az egyik legnagyobb eredménynek, mert így a támogatások lehívása nem terheli meg jelentősen a magyar költségvetést.

Az MSZP és az SZDSZ is azt hangsúlyozta, hogy a magyar delegáció a végsőkig védte a nemzeti érdekeket, de figyelembe vette a közösség szempontjait is.

Az MSZP elnöke úgy vélekedett, hogy a várakozásokat meghaladó eredményt ért el Magyarország.

Hiller István kiemelte, hogy a közösség a fejlesztések 85 százalékát fedezi, és ennek eredményeként csökken a a nemzeti büdzsére nehezedő nyomás is.

Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő közölte: Magyarország diplomáciai mintát mutatott Európának, mivel miközben keményen védte a nemzeti érdekeket, tekintettel volt az európai érdekekre is.

Magyarország tekintélye ezzel jelentősen nőtt az unióban - tette hozzá.

Eörsi Mátyás az InfoRádióban közölte: szükség van a közösség költségvetési reformjára, mert az nem helyes, hogy az unió büdzséjének majdnem a felét a lakosok 4 százalékára költi el.

Az agrártámogatások rendszerét meg kell változtatni, ez magyar érdek is - tette hozzá.

Csaba László közgazdász szerint óriási siker az uniós büdzsé elfogadása Magyarország számára.

Nem érdemes az eredeti, luxemburgi javaslathoz hasonlítani a mostani büdzsét, mert azt a nettó befizető országok még tárgyalási alapnak sem fogadták el - utalt az egyetemi tanár Varga Mihály fideszes alelnök véleményére.

Csaba László az InfoRádióban kijelentette: Magyarország számára csak az áfa-ügyben született megállapodás 900 milliárd forint költségvetési megtakarítást jelent.





KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb front nyílt a német politika és Donald Trump között

Elutasította a német parlamenti pártok többsége a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump követelését, hogy a tagállamok az eddigi két százalék helyett a a bruttó hazai termék (GDP) öt százalékára növeljék védelmi kiadásaikat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.13. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem professzor emeritusa
Az autóipar forradalma közelebb van, mint gondolnánk - Mutatjuk, milyenek lehetnek a jövő autói

Az autóipar forradalma közelebb van, mint gondolnánk - Mutatjuk, milyenek lehetnek a jövő autói

Már rég nem az okostelevíziókról és táblagépekről szól csak az évente megrendezett fogyasztói elektronikai kiállítás (CES), amely Las Vegasba vonz mindenkit január elején, aki számít a technológia világában. Az utóbbi években az önvezető technológia és a mesterséges intelligencia fejlődésével együtt egyre inkább az autóipar viszi el a show-t, rendszeresen mutatnak be Vegasban új elektromos autókat, cutting edge technológiákat és olyan sci-fi-be hajló fejlesztéseket is, mint a repülő taxik. Mutatjuk a héten lezajlott CES legizgalmasabb újításait autófronton, képes beszámoló következik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×