Infostart.hu
eur:
355.36
usd:
312.35
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Magyar Bálint szerint erkölcstelen a gyerekeket utcára vinni politikai okból

Az oktatási miniszter okafogyottnak nevezte az egyházi iskolák támogatásáért rendezett budapesti tüntetést. A demonstrálók petíciót adtak át a tárca képviselőjének.

A budapesti Felvonulási téren tartott megmozdulás résztvevői az egyházi iskolák jövő évi támogatásának növelését szeretnék elérni.

A megmozdulást szervező Szülői Közösségek elnöke az InfoRádiónak úgy fogalmazott: a 2006-os költségvetés tervezete alapján évi 5-6 milliárd forinttal kapnának kevesebbet az egyházi oktatási intézmények, mint az államiak.

Hardy F. Gábor alaptalannak tartotta azokat a vádakat, hogy a diákok számára kötelezővé tették a részvételt a demonstráción.

Hozzátette: nem bíznak abban, hogy megkapják a kormány által ígért támogatást.

Merkl Hilda, a Budakeszin működő Prohászka Ottokár katolikus gimnázium igazgatója az InfoRádiónak elmondta: az intézmény 10 és 20 millió forint közötti összeggel kap kevesebbet jövőre.

Hozzátette: az iskolák "lehetőségeik és erejük" végéhez értek.

Az oktatási miniszter a petícióval összefüggésben közölte: az egyházi iskolák az önkormányzati intézményekkel azonos szintű kiegészítő normatív támogatást kérnek, miközben azok nem is kapnak ilyen juttatást.

Magyar Bálint hozzátette: az elmúlt években megkétszereződött az egyházi iskolák támogatásának összege.

2003-ban az egy tanulóra jutó támogatás 50 ezer forintttal több volt az egyházi iskolákban, mint az állami és önkormányzati oktatási intézményekben - tette hozzá.

Közölte: ezentúl az egyházi iskolák is részesülnek a bejáró-, a kistelepülési és a társulási normatívákból. Magyar Bálint szerint vitatható, hogy ezek megilletik-e az intézményeket.

Az oktatási miniszter megismételte: törvénytelen és erkölcstelen gyerekeket az "utcára vinni" politikai indíttatásból.



KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×