Infostart.hu
eur:
355.21
usd:
307.38
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Vészhelyzeti Információs Központ Budapesten

Vészhelyzeti Információs Központ létrehozását kezdeményezi Budapest, amely a főváros területén történő vészhelyzetek kezelését egy központból irányítaná.

Az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese, Danielisz Béla elmondta: a központból tudnák irányítani az önkormányzati hatáskörbe tartozó szervezetek munkáját, de ide tartozna a közterület-felügyelet, sőt a közműcégek ügyelete is.

Danielisz Béla elmondta: jövőre 50 millió forintból már el lehet indítani a központ fejlesztését. Danielisz Béla a tervekről szólva azt mondta: a központ független lenne a 112-es segélyhívó számtól, és ide tartozna a természeti katasztrófák okozta vészhelyzetek, vagy a közterületi szabálytalanságok kezelése is, például egy veszélyessé vált elektromos kábel miatt érkező bejelentés.

Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Hegedűs Zsolt: Győrfi Pállal nem csak egy szóvivő, hanem egy régi szemlélet is távozik

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig „reflexből, bármi áron az intézményt védeni”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×