2025. január 12. 20:45 Elsöprő győzelmet aratott a Fidesz Tolnában Országgyűlési választást tartottak Tolna vármegye 2-es szavazókörében. A fideszes jelölt fölényesen nyert.
2025. január 12. 20:30 Vészjosló forgatókönyv arról, hogy milyen év vár ránk A tavalyinál kissé visszafogottabb melegedés, de megint szélsőséges év vár ránk 2025-ben. Ez a fő konklúziója a Klímapolitikai Intézet által közzétett elemzésnek. A részletekről Kovács Erik vezető kutatót kérdeztük.
2025. január 12. 20:15 Ügyes húzással mentette meg ifjúsági szervezetét az AfD Az Alternatíva Németországnak párt megválik ifjúsági szervezetétől, az Ifjú Alternatívától, ezt egy olyan új egyesültre cserélik le, amely szervezetileg szorosabban kötődik majd a jobboldali politikai erőhöz - erről határozott az AfD Riesában tartott pártkongresszusának zárónapján.
2025. január 12. 20:02 Fél éven belül a Barcelona másodszor is leiskolázta a Real Madridot Bár a bajnoki címet védő Real Madrid szerzett vezetést a dzsiddai mérkőzésen, a Barceléona fordított és gyakorlatilag már a szünetig eldöntötte 2025 első el Clásicóját. A 4-1-es félidő után 5-2-re győzött Hansi Flick együttese, a Barcelona története során 15-ször lett a spanyol szuperkupa győztese.
2025. január 12. 20:00 Nagy zakót kapott a spanyoloktól a magyar pólócsapat A magyar férfi vízilabda-válogatott váratlanul simán, 15-9-re kikapott a spanyol csapattól a Bukarestben rendezett világkupa-selejtező vasárnapi döntőjében.
2025. január 12. 19:45 Vicces dolgot találtak a rendőrök a fegyveres ügybe keveredett barcsi diáknál Házkutatást tartottak a rendőrök annál a fiúnál, aki fegyvernek látszó tárggyal ment iskolába csütörtökön Barcson.
2025. január 12. 19:27 Török vendégmunkásokat tiltottak ki egy közismert szórakozóhelyről A Park 74 Kaposvár szórakozóhely nem enged be török vendégeket január 12-től. Ezt török nyelven is kiírták a közösségi oldalukra.
2025. január 12. 19:09 Imre Bence: a magyar válogatott lehet a kézilabda-vb meglepetéscsapata A legjobb nyolc közé várja a január 15-én kezdődő kézilabda-világbajnokságon a magyar csapatot Imre Bence. A jobbszélső nemcsak az esélyekről, hanem első németországi évéről is beszélt az InfoRádióban.
2025. január 12. 18:51 Csúnyán átverték a koreai katonákat az oroszok - állítják az ukránok A kurszki területen ukrán fogságba esett egyik észak-koreai a kihallgatásán azt mondta, feletteseitől úgy tudta, hogy kiképzésre küldik Oroszországba, nem pedig háborúzni – közölte vasárnap az Ukrán Biztonsági Szolgálat.
2025. január 12. 18:33 Migrációs gyökerű összecsapások Rómában és Milánóban Olasz és bevándorló fiatalok csaptak össze a rendőrökkel Rómában és Milánóban egy decemberben hatósági üldözés közben meghalt egyiptomi fiú halála miatt. Giorgia Meloni miniszterelnök elítélte az utcai zavargásokat.
2025. január 12. 18:16 Egyre többen halnak meg a Los Angeles-i tűzvészben Los Angeles közelében tizenhatra növekedett a lakott területekre is átterjedő bozóttüzek halálos áldozatainak száma - közölte Los Angeles megye halottkémi hivatala.
2025. január 12. 17:58 A jégkorongozok elnöke azt reméli, a női válogatott ott lehet az olimpián Még maradt esélye a 2026-os téli olimpiai szereplésre a magyar női jégkorong-válogatottnak, a férfi együttest elsősorban már az új olimpiai ciklusra építi a magyar szövetség – mondta az InfoRádióban Kolbenheyer Zsuzsanna elnök.
2025. január 12. 17:40 Tragédia az olasz Alpokban Öt embert sodort el egy lavina az észak-olaszországi Piemont régió Trasquera településének közelében - közölte a helyi mentőszolgálat.
2025. január 12. 17:22 Csodás hír a kórházból, levették a műtüdőről az egyik beteg kisgyereket Le tudtak venni egy 11 hónapos kisgyereket a műtüdőről a a Heim Pál Gyermekkórházban. Még hármat ápolnak így az elmúlt hetek járványa után.
2025. január 12. 16:47 Lemodott az ügyész, aki Donald Trumppal harcolt Pénteki hatállyal lemondott az Igazságügyi Minisztériumban betöltött tisztségéről Jack Smith amerikai különleges ügyész – közölte a CNN.
2025. január 12. 16:30 Szalai Attila végre révbe ért A belga Standard Liege labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a válogatott Szalai Attila.
2025. január 12. 16:11 A mesterséges intelligencia mindjárt felfalja az internetet, és ebben a pornónak is szerepe van Pár éven belül a kutatók elérik azt a pontot, amikor az internet összes információja sem lesz már elég a mesterséges intelligenciák tanítására.
2025. január 12. 15:55 Szijjártó Péter üzent az autósoknak: nagyon komoly áremelési veszéllyel nézünk szembe Komoly kihívásokat okoz Közép-Európának a távozó amerikai adminisztráció újabb szankciós csomagja, ezért a kormány szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel az üzemanyagárak emelkedésének minimumra szorítása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
2025. január 12. 15:39 Robert Fico megállapodott az orosz földgázról, mi is érintettek vagyunk Oroszország a következő időszakban leszállítja Szlovákiának azt a gázt, amelynek a szállítására a vonatkozó szerződésekben kötelezettséget vállalt, a probléma a szlovák tranzitilletékből származó bevétel kiesése és a gáz árának emelkedése - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a TA3 hírtelevízió egyik műsorában.
2025. január 12. 15:21 Újabb csavar az Ügyfélkapunál, megrohanták az emberek a kormányablakokat Érezhetően nőtt a kormányablakok ügyfélforgalma január első hetében, miután jövő szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal - kétfaktoros azonosítással - intézhetjük ügyeinket online az állami weboldalakon és alkalmazásokban, ezért megnövekedett kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.
2025. január 12. 15:03 Elhunyt Müller Tibor A Blikk egykori főszerkesztő-helyettese, Müller Tibor rövid betegség után, 88 éves korában hunyt el
2025. január 12. 14:45 Színpadon Nagy Feró réges régi punk rockoperája, a Hamlet Mostantól színházi előadások színtere is lesz az Akvárium Klub. Az Akvárium Színházi Műhely első előadása január 13-án lesz, méghozzá egy kultikusnak számító darab újragondolásával: Nagy Feró Hamletjét a fiatal színművészekből álló Sicc Production viszi színpadra. Fülöp Kristóf színművészt, a darab egyik szereplőjét és zenei vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
2025. január 12. 14:28 Német kikötőben az orosz árnyékflotta hajója A németországi Sassnitz kikötővárosába vontatták vasárnap a Balti-tengeren sodródó, panamai felségjel alatt hajózó olajszállító tankert, amely a német hatóságok szerint az Oroszország által üzemeltetett, a szankciók megkerülésére szolgáló "árnyékflotta" egyik szállítójárműve.
2025. január 12. 14:10 Fellélegezhet a gödi Samsung, a polgármester felezi az adóját Ismét egy százalékos iparűzési adót kellene fizessen a gödi Samsung-gyár. Kammerer Zoltán polgármester arról posztolt, hogy egységesítenék a város vállalkozónak az adóját, amely 1 százalék lenne.
2025. január 12. 13:52 Házkutatás a rendőrigazolvánnyal emberkedő énekesnél Házkutatást tartottak Delhusa Gjon budapesti otthonában. Rendőrinek látszó igazolványokat kerestek.
2025. január 12. 13:34 A kaliforniai tűz elégeti a 2028-as olimpia helyszíneit is A Los Angeles-i erdőtüzek miatt veszélybe került több olyan sportlétesítmény is, amely a 2028-as nyári olimpia tervezett versenyhelyszínei közé tartozik – írta a katasztrófa lehetséges következményeit taglaló írásában az insidethegames.biz portál.
2025. január 12. 13:17 Hegyi Krisztián visszatért a West Ham Unitedhez A West Ham United labdarúgócsapata visszahívta magyar kapusát, Hegyi Krisztiánt, aki az idény eddigi részét kölcsönben a skót Motherwellnél töltötte.
2025. január 12. 12:59 Panama ragaszkodik a csatorna semlegességéhez A Panama-csatornát felügyelő hatóság vezetője kijelentette, hogy a csatorna működése továbbra is panamai fennhatóság alatt áll, és minden kereskedő országgal nyitottak az együttműködésre.
2025. január 12. 12:41 Hihetetlen mennyiségű sört ittak meg az emberek a vasúton Az Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött. Közel 1 milliónyi utas vett igénybe a fedélzeti éttermeket és a bisztrókocsikat.
2025. január 12. 12:22 Tömeghalál egy cseh étteremben, hatalmas robbanás történt Hat ember meghalt, amikor egy propán-bután gázpalack felrobbant egy étteremben Csehországban Most városában.
2025. január 12. 12:04 Négy évig nem lesz ilyen közel hozzánk a Mars Érdemes lesz az eget kémlelni a következő napokban, ha látni szeretnénk a legfényesebb és legnagyobb Marsot. A vörös bolygóban szabad szemmel is gyönyörködhetünk, de távcsővel a felszíni alakzatait is megvizsgálhatjuk.
2025. január 12. 11:46 Újabb gyökeres változás a Nagykörúton Kedvező elbírálást kapott a BKK támogatásra irányuló pályázata, ennek köszönhetően rendelkezésre fog állni az európai uniós forrás ahhoz, hogy megvalósuljon a Nagykörút zöldítése, valamint, hogy biztonságosabbá váljon a közlekedés az Üllői úton és a Váci úton - közölte a BKK
2025. január 12. 11:29 Valódi felmérést ígérnek a nyugdíjasoknak És ön mit gondol? címmel saját konzultációs kérdőívet készített az idősek társadalmi helyzetének pontos feltárására a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
2025. január 12. 11:11 Végleg eldőlt Olaf Scholz sorsa Megerősítette a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati berlini kongresszusán, hogy Olaf Scholzot indítják a párt kancellárjelöltjeként a február végén tartandó szövetségi parlamenti választáson.