2006. február 20. 16:26 Országjárásra indul az MSZP Országjáráson ismerteti választási programját a kampány végéig a Magyar Szocialista Párt, amely a különböző településeken programja helyi, területi vonatkozásait is bemutatja.
2006. február 20. 16:24 Muzulmán összefogás a palesztin kormányért Irán legfőbb vallási és politikai vezetője azt javasolja, hogy minden muzulmán ország nyújtson anyagi támogatást a palesztinoknak. Ezt az iráni állami televízió közölte, miután Ali Hamenei ajatolláh fogadta Háled Mesaalt, a palesztin választásokon győztes Hamász politikai bizottságának vezetőjét.
2006. február 20. 16:21 Akár kamatot is emelhet az MNB Szükség esetén emelni fogja a kamatot a Magyar Nemzeti Bank, ha a választások után hivatalba lépő új kormány kockáztatja az inflációs kilátást vagy a forint árfolyamát. Ezt a jegybank ügyvezető igazgatója mondta egy lengyel gazdasági lapnak.
2006. február 20. 16:02 Elvetette régi nézeteit a holokauszttagadó történész Elvetette régi nézeteit a holokauszttagadó brit történész bécsi perében. A 68 éves férfit tavaly novemberben tartóztatták le, mert 1989-ben egy ausztriai előadásán kétségbe vonta a holokauszt tényét.
2006. február 20. 15:37 Nem lesz újabb miniállam Az Új-Zéland által igazgatott Tokelau nem lesz önálló állam. Bár a három atollból álló szigetcsoport 600 szavazójának 60 százaléka támogatta a népszavazáson az önállósulásról szóló javaslatot, az elszakadáshoz kétharmados többségre lett volna szükség.
2006. február 20. 15:23 Hogyan cselezzük ki az automata telefonközpontokat? Gyakran keserítik meg életét az automata telefonközpontok? Volt már, hogy percek alatt sem sikerült eljutnia az ügyintézőig, vagy a tizedik gombnyomás után végleg feladta? Ha igen, sajnálhatja, hogy nem az Egyesült Államokban, vagy Nagy-Britanniában él: ott ugyanis már külön internetes oldalak adnak tippet arra, hogyan lehet kicselezni a legnagyobb cégek rendszereit, és egyből az ügyintézőhöz jutni.
2006. február 20. 15:23 Raich nyerte az óriás-műlesiklást Az osztrák Benjamin Raich szerzett aranyérmet férfi óriás-műlesiklásban a torinói téli olimpián. A szám egyetlen magyar indulója, Marosi Attila a 38. helyen végzett.
2006. február 20. 15:16 Mégsem találtak túlélőket az iskola romjai alatt A Fülöp-szigeteken a korábbi hírekkel szemben nem találtak túlélőt a mentésben résztvevő amerikai tengerészgyalogosok a sárlavina által eltemetett iskola alatt. Ezt egy amerikai katonai szóvivő közölte.
2006. február 20. 15:11 Ronaldo elhagyja a Realt? Csak a nyári világbajnokság után dönti el Ronaldo, hogy marad-e a Real Madrid labdarúgócsapatánál.
2006. február 20. 15:10 Száguld az építőipar Az építőipari termelés 16,6 százalékkal emelkedett 2005-ben az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A korábbi két év teljesítményéhez képest ez jelentős növekedést jelent.
2006. február 20. 15:06 Választási paravánok 20 millió forintért Hétszázötven fa paravánt helyezett ki a VIII. kerületi önkormányzat a választási plakátoknak. Azok ellen, akik rendszeresen máshova ragasztják plakátjaikat, szabálysértési eljárást indítanak.
2006. február 20. 15:03 Használt villamosokat vehet a főváros Újabb hannoveri villamosok érkezhetnek Budapestre. A fővárosi szakbizottság ülésén felmerült, hogy a Nagykörúton járó Ganz-csuklós villamosok felújítására elkülönített 3 milliárd forintból inkább további használt hannoveri villamosokat kellene vásárolni.
2006. február 20. 14:05 Fidesz: kudarc az otthonteremtési támogatás A nagyobbik ellenzéki párt szerint kudarc a Gyurcsány-kormány mérlege az otthonteremtés területén, ugyanis a korábbinál 70 százalékkal kevesebb államilag támogatott lakáshitelt vettek fel. Az MSZP szerint a Fidesz hisztériát kelt.
2006. február 20. 14:04 Fülöp-szigetek: újabb túlélőket találtak A Fülöp-szigeteken ötven túlélőt találtak az alatt az iskola alatt, amit három nappal ezelőtt temetett be egy sárlavina - közölte a helyi televízió. A mentőalakulatok korábban már lemondtak arról, hogy túlélőket találjanak a sár alatt.
2006. február 20. 14:02 Belvíz: 40 ezer ember, kétmilliárd forint A miniszterelnök szerint minden szükséges eszköz készen áll a belvíz elleni védekezéshez. Országszerte több mint 80 ezer hektárt öntött el a belvíz, 40 embert kitelepítettek, ugyanakkor sehol sem rendelték el a legmagasabb készültségi fokot.
2006. február 20. 13:35 Vádat emeltek egy jelvényárus ellen Szlovákiában Szlovákiában vádat emeltek egy magyar állampolgár ellen, aki tiltott önkényuralmi jelvényeket árult egy régiségvásáron.
2006. február 20. 13:33 Iraki testbeszédet tanulnak az amerikai katonák Számítógépes játékon tanulják az amerikai katonák az iraki testbeszédet és az arab nyelvet. Az amerikai hadsereg által megrendelt játékon a katonák azt tanulják meg: mit tegyenek és mit ne tegyenek, ha az iraki lakossággal kommunikálnak.
2006. február 20. 13:25 Újabb magyar hattyúkat vizsgálnak Angliában Két újabb Nagybaracskán talált hattyútetemet küldtek ki az Európai Unió brit referencia-laboratóriumába - közölte az országos főállatorvos. Süth Miklós elmondta: a hazai vizsgálatokban ezekben az állatokban is kimutatták a H5N1-es vírustörzs jelenlétét, de ezt még meg kell erősítenie a brit orvosoknak is.
2006. február 20. 12:43 Túl a barátságon, közelebb az Oscarhoz? Vasárnap késő este ért véget a londoni Odeon filmpalotában a brit Filmakadémia BAFTA-díjainak ünnepélyes kiosztása. Az angolok csalódtak, mert ezúttal háttérbe szorultak Hollywood mögött és nem nyertek fődíjat. Akárcsak a Golden Globe díjkiosztás alkalmával, most is a Túl a barátságon tarolt, s így alkotói bizakodva tekintenek az Oscar gála elé.
2006. február 20. 12:31 Nemsokára átlátunk a falon? Valószínűleg sokan vannak, akik álmodoztak már arról, milyen is volna átlátni a falakon, vagy éppen az emberek ruháján. A szuperhősöket megálmodó képregény-rajzolók és a filmipar által is igen kedvelt képzeletbeli képesség úgy tűnik, már csak egy lépésre van a megvalósulástól.
2006. február 20. 12:24 Millenáris Park helyett Jövő Háza A Millenáris Park a továbbiakban Jövő Háza néven folytatja tevékenységét - jelentette be az informatikai miniszter.
2006. február 20. 12:22 Magyar: 250 milliárd forint felsőoktatási fejlesztésre A magyar felsőoktatás eddigi legnagyobb, közel 250 milliárd forint értékű beruházása valósul meg 2002 és 2008 között - közölte Magyar Bálint oktatási miniszter.
2006. február 20. 12:17 Elsőként az SZDSZ gyűjtötte össze a szükséges ajánlószelvényt A Szabad Demokraták Szövetsége - elsőként a parlamenti pártok közül - összegyűjtötte az országos lista állításához szükséges mennyiségű ajánlószelvényt.
2006. február 20. 11:43 Még a héten elindulhatnak a sárospataki könyvek Magyarországra Úton vannak Moszkvába a sárospataki könyvek - közölte a külügyminisztérium szóvivője. A megállapodást vasárnap írták alá Oroszországban.
2006. február 20. 11:39 Szabad tájékoztatást szeretne az MDF Az MDF kiemelten fontosnak tartja az egyetemes magyar kultúra értékeinek megóvását, a határon belül és határon túl élő tehetségek támogatását és az anyanyelv védelmét. Erről Zsigmond Attila elnökségi tag beszélt a kisebbik ellenzéki párt kulturális programját ismertetve.
2006. február 20. 11:39 "Kakaó-szükségállapot" léphet fel? Egy évtizeden belül kakaóhiány léphet fel a világpiacon, mivel Kínában, Indiában és Indonéziában is egyre gyorsabban nő a kereslet, amely nemsokára meghaladhatja a kínálatot.
2006. február 20. 11:23 Béreljen román tengerpartot! Románia fekete-tengeri partvidékének bérbe adására készül. A 33 körzetre osztott román partszakaszt tíz évre lehet majd bérbe venni.
2006. február 20. 11:17 Lékó Péter ismét nyert Második mérkőzését is megnyerte Lékó Péter a linaresi nemzetközi sakktornán. A magyar nagymester a következő körben a szintén százszázalékos orosz Szvidler ellen ül asztalhoz.
2006. február 20. 11:04 Korlátozhatják a magyar kormány jogkörét? Magyarország elveszítheti a repüléssel összefüggő környezetvédelmi adók, garanciák és megszorítások bevezetéséről szóló jogát, legalábbis aszerint a megállapodás-tervezet szerint, melyet az Európai Unió és az Egyesült Államok készül megkötni és amely megnyirbálná a nemzeti kormányok jogait.
2006. február 20. 10:28 Kiárusítják a régi sztárokat? Charles Aznavour és Henri Salvador - az első áldozatai annak az európai szerzői jogi törvénynek, amely szerint 50 év után már bárki szabadon felhasználhatja dalaikat, hacsak nem ők maguk szerezték őket.
2006. február 20. 10:16 85 éves nyugdíjkorhatár 2050-re? Az életkor gyors növekedésének következtében a század közepére akár 85 évesre is emelkedhet a nyugdíjkorhatár egyes országokban - jósolják az amerikai Stanford Egyetem kutatói.
2006. február 20. 09:44 NBA: keleti siker az All Star-gálán Kelet válogatottja 21 pontos hátrányból fordítva nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének 55. All Star-gáláját Houstonban.
2006. február 20. 09:41 Az éhség serkenti a memóriát Lehet, hogy jobban jár az a diák, aki üres gyomorral készül, és úgy is ül be vizsgáira. Az éhség ugyanis segít az emlékek képzésében és felidézésében - állítja az amerikai Yale Egyetem egy tudóscsoportja.
2006. február 20. 09:18 Szeizmográf buktatta le a bankrablókat Hollywoodi filmekbe illő módon, egy alagúton keresztül készültek kirabolni egy moszkvai bankot, ám az akció meghiúsult, mert a földrengésvédelem leleplezte a "vakondokat" - írja a Magyar Rádió Online.
2006. február 20. 09:14 Merényletekkel kezdődött a hét Irakban Több merényletben összesen tizenöt embert öltek meg Irakban, ugyanakkor két macedón munkást szabadon engedtek a fogvatartói.