Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
329.82
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Ismét verekedtek a parlamentben

Verekedés tört ki az ukrán parlamentben, miközben a házelnök bejelentette a demokratikus erők koalíciójának megszűnését és az új, úgynevezett válságellenes koalíció megalakulását. Az ökölharcban eddig egy képviselő sérült meg, az ülésezés a folytatódó verekedések miatt egyelőre szünetel. Közben a parlament előtt is tüntetnek a különböző erők hívei. Juscsenko elnök állítólag a parlament feloszlatását fontolgatja.

Ismét összeverekedtek a képviselők az ukrán parlamentben. A dulakodás rögtön azután tört ki, hogy a nemrég megválasztott házelnök, Olekszandr Moroz bejelentette a demokratikus erők koalíciójának megszűnését.

Ezzel a "narancsos" erők, vagyis az elnökhöz hű Mi Ukrajnánk tömörülés, Julija Timosenko blokkja és a szocialista párt által megkötött együttműködési megállapodás hivatalosan is semmissé vált.

Helyette a szocialisták a Janukovics vezette Régiók Pártjával és a kommunistákkal léptek szövetségre, és megalakították velük a "válságellenesnek" elnevezett koalíciót - közölte az InfoRádió kijevi tudósítója.

Tömegverekedésbe torkollott

Az ülés elejétől a Régiók Pártjának képviselői blokád alá vették az elnöki pulpitust annak érdekében, hogy Morozt ne zavarhassa meg az ellenzék az új koalíció létrejöttének bejelentésében.

Erre válaszul a Mi Ukrajnánk és Timosenko blokkjának tagjai a jelenlévő képviselők regisztrálására fenntartott asztalt vették körbe.

Az első verekedés amiatt tört ki, hogy a Mi Ukrajnánk frakciójának egyik képviselője erővel próbálta elvenni a regisztrációs kártyáját a Régiók Pártjának tagjaitól. Az elnökpárti képviselőnek sikerült is megszereznie néhány kártyát, ám közben betörték az orrát.

Utána két másik képviselő kezdett lökdösődni, ami tömegverekedésbe torkollott. Az ellenzékbe szorult két "narancsos" frakció szirénákat kapcsolt be, Morozra szitokszavakat kiabáltak, Júdásnak nevezték. Az ülésteremben akkora volt a zaj és a zűrzavar, hogy a házelnök kénytelen volt szünetet elrendelni.

Nem az első eset

Az ukrán törvényhozásban egyébként gyakori az ökölharc, legutóbb március közepén verekedett össze két honatya. A mostani, dulakodásba fulladt üléssel egy időben a parlament épületénél a két tábor hívei egymás mellett tüntetnek, becslések szerint kedd délelőtt egy-két ezren voltak. Julija Timosenko blokkja követeli, hogy az államfő oszlassa fel a parlamentet, és új választást írjon ki.
Jogászaik már készítik a hivatalos beadványt az elnöknek. Julija Timosenko négyszemközti megbeszélést folytatott Juscsenko elnökkel, blokkja állítása szerint az ukrán államfő hajlik arra, hogy feloszlassa a parlamentet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németország már a drónháborúra készül

Németország már a drónháborúra készül

Németország fővárosa a napokban újabb szerephez is jutott. Berlin az országos drónvédelem központjaként a szövetségi és a tartományi biztonsági szervek tevékenységének koordinálását végzi.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

Már most fedezetlen költekezésbe kezdett a kormány, és a tűzijáték még csak ezután jöhet

A költségvetést fellazító számtalan gazdaságpolitikai intézkedés ellenére stagnáló büdzsédeficit és az egész évet leminősítés nélkül megúszó magyar adósbesorolás - ez is egyfajta nézőpont. A másik pedig így hangozhat: az elvonóra ténylegesen el sem ment fiskális alkoholista állam, hitelminősítői figyelmeztetések és az igazi költségvetési elcsúszás csak most jön. Jól látható, hogy mennyire ellentmondásos volt ismét a költségvetési politika teljesítménye, a legérdekesebb fejlemények pedig most jönnek csak igazán. Az idei év egyik legérdekesebb és legfontosabb sztorija a Portfolio szerint a költségvetési ügyek voltak. A választási osztogatás már elkezdődött, de másképp néz ki, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×