Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A Fidesz bírálja az oktatási törvények módosítását

Több ponton alkotmányba ütközik a felsőoktatási, illetve a közoktatási törvény tervezett módosítása - állítja a Fidesz alelnöke. Pokorni Zoltán hét olyan részt talált a módosításokban, amelyek nem egyeztethetők össze az alaptörvénnyel. Az MSZP szerint nem ütköznek alkotmányba az ellenzéki párt által kifogásolt pontok.

Az ellenzéki politikus szerint a felsőoktatási törvény módosításában kifogásolhatók a gazdasági tanácsok új jogosítványai. Az Alkotmánybíróság korábbi döntése alapján az intézmények autonómiájának védelme érdekében az irányító testületek helyett a lényegesen kisebb jogosítványokkal rendelkező gazdasági tanácsok kerültek be a tavasszal elfogadott törvénybe.

A most benyújtott javaslat azonban visszalopná a törvénybe az AB által kifogásolt jogosítványok egy részét. A gazdasági tanács nyújtaná be a szenátusnak a többi mellett a költségvetést, a beszámolót és terjesztenék elő a fejlesztéseket. Pokorni Zoltán szerint ezzel gazdasági ügyekben korlátoznák az intézményi autonómiát.

A javaslat egy mások pontja kivonja a felsőoktatási intézmények által kezelt vagyont a Kincstási Vagyoni Igazgatóság hatóköréből, és az efölötti rendelkezést egy felelősséggel nem rendelkező testületre bízza - mondta el az InfoRádió tudósítója.

A volt oktatási miniszter szerint a felsőoktatási tandíj bevezetése nem ütközik az alkotmányba, az viszont igen, ezen keresztül hátrányos megkülönböztetés éri a hallgatók egy részét. Mint mondta, a mentességet élvezők helyett is a tandíjasok fizetnének

Az AB egy korábbi döntései szerint pedig a tandíjnak összefüggésben kell állnia a megélhetés, a tanulás költségeivel annak érdekében, hogy ne korlátozza a felsőfokú tanulmányokhoz való, képességek szerinti hozzáférést. A kormány azonban most nem ezt a szempontot veszi figyelembe a részhozzájárulás meghatározásakor, hanem a képzési költségeket.

Mint mondta, alkotmányos aggályokat vet fel a közoktatási törvény módosítására benyújtott javaslat is, amely szerint minden olyan iskola, amelynek nincs nyolc évfolyama, a jövőben csak tagiskolaként működhet. Egy kétharmados törvény azonban kimondja: az önkormányzatok dönthetnek arról, hogy feladat ellátási kötelezettségüknek hogyan tesznek eleget.

Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási munkacsoportjának vezetője úgy fogalmazott, az oktatási törvénycsomag három hete van az Országgyűlés előtt, de Pokorni Zoltán egyetlen módosító indítványt sem nyújtott be hozzá.

Ahogy mondta, egy újabb szocialista javaslat szerint nem a gazdasági tanács, hanem a felsőoktatási intézmény szenátusa hozna döntést, a tanács csak a szenátus kezdeményezésére járhatna el az egyetem vagyongazdálkodásának kérdésében.

A gazdasági tanács nem lépi túl a szenátus hatáskörét - mondta az MSZP képviselője hozzátéve, hogy a tanács nem az egyetem fölé rendelt szervezet lenne.

A ferrel kapcsolatban azt mondta, éppen ezáltal nőne a hallgatói juttatásokra fordítható összeg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×