2006. november 14. 06:37
Kormányzati negyed - a bérlés a leggazdaságosabb
Mintegy 60-70 milliárd forintba kerül majd az új kormányzati negyed felépítése, a régi minisztériumi épületek eladásából pedig körülbelül 100 milliárd forint folyik be az államkasszába - mondta a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója. Ennek ellenére az állam azt tervezi, hogy az új negyed épületeit magánbefektetőktől bérli. Ez ugyanis gazdaságosabb, mint ha az állam maga építené meg épületeit.