Infostart.hu
eur:
355.79
usd:
312.24
bux:
140968.55
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

"Az egyetemi vezetők kezéhez vér tapad"

A virginiai kormányzó ígéretet tett arra, hogy független csoport vizsgálja majd meg, helyesen jártak-e el annak a műszaki egyetemnek a vezetői, amelynek campusát nem zárták le rögtön, amikor valószínűleg a legkevesebb 30 ember haláláért felelős dél-koreai férfi lövöldözni kezdett az egyik kollégiumban.

A virginiai állami műszaki egyetem vezetését éles kritikák érték: sokak szerint az illetékesek nem tettek eleget azért, hogy megvédjék a hallgatókat.

A rendőrség éppen az első gyilkosságok helyszínét vizsgálta, amikor kitört a második lövöldözés a campus túlsó végén. Az intézményt nem zárták le, és a diákokat is csak késve figyelmeztették a veszélyre.

Virginia állam kormányzója, Tim Kaine kedden kijelentette: független csapat vizsgálja meg, hogy helyesen döntöttek-e a hatóságok.

Van felelős?

"Szerintem az egyetemi vezetők kezéhez vér tapad, amiért alig tettek valamit az első eset után" - vélte az iskola egyik hallgatója, Billy Bason.

Az intézmény irányítói úgy vélik: mindent elkövettek, amit az adott körülmények között megtehettek. Nem volt okuk azt feltételezni, hogy újabb vérengzés készül.

A rendőrök szerint szinte biztos, hogy mindkét merényletet az egyetem 23 éves dél-koreai hallgatója, a csoporttársai és tanárai szerint csendes, magának való Cso Szung-Huj követte el.

Valószínű, hogy a vérengzések első áldozata a fiú volt barátnője. Egyes források szerint a Cso Szung-Huj üzenetet is hagyott kollégiumi szobájában azzal a szöveggel: "Te kényszerítettél, hogy ezt tegyem."Az elnök is gyászol

A 32 halálos áldozat emlékére kedd este megemlékezést tartottak a virginiai egyetem területén. Az eseményen részt vett George Bush, az Egyesült Államok elnöke is.

"Remélem tudják, hogy ezekben a gyötrelmes időkben országszerte önökre gondolnak az emberek és azt kérik Istentől, hogy adjon megnyugvást minden érintettnek" - mondta az elnök.

Intelligens, de nyugtalanító diák volt

Időközben tanárai is nyilatkoztak a gyilkosról. A virginiai egyetem angol tanszékének korábbi vezetője, Lucinda Roy szerint Cso dühe érzékelhető volt, meglehetősen felkavaró szövegeket írt.

A hallgató nem tett semmit, amiért meg kellett volna büntetni, Lucinda Roy azonban mégis úgy döntött, kiveszi a dél-koreai fiút arról a drámaíró kurzusról, ahová járt. A későbbi lövöldöző ugyanis olyan írásokat adott be az órákon, amelyekben egyes karakterei bosszúból gyilkosságokat akartak elkövetni.

Az angol tanszék vezetője elmondta: világossá tette a fiú számára, hogy más hangnemben kell írnia, és unszolta, hogy járjon tanácsadásra. Cso Szung-Huj végül ráunt a dologra, és azt hazudta Lucinda Roynak, hogy beíratkozott egyre.

A tanár szerint a fiú intelligens tanuló volt, de diáktársait és tanárait nyugtalanította a jelenléte.

Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Új történelmi csúcson az OTP!

Új történelmi csúcson az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde ezúttal is a felülteljesítők között helyezkedik el, az OTP pedig ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×