2010. február 21. 14:52 Janukovicsnak három jelöltje is van árom jelöltje is van az ukrán miniszterelnöki posztra Viktor Janukovics megválasztott elnöknek, de egyelőre nem döntött véglegesen arról, melyiküket választja.
2010. február 21. 14:50 A tálibok elutasították a békejavaslatot Afganisztánban elutasították Hamid Karzai elnök szombati békefelhívását is a tálib lázadók. A politikus tegnap a kabuli parlamentben szólította fel a tálibokat arra, hogy fogadják el a béketárgyalások elindítására és a fegyverletételre vonatkozó javaslatát.
2010. február 21. 14:48 Megnyílt a Foodapest kiállítás Megnyílt a Foodapest nemzetközi élelmiszer, ital, élelmiszer gépipari és vendéglátóipari szakkiállítás a budapesti Hungexpo várárközpontban. A rendezvényen, amit idén az UKBA nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai kiállítással együtt tartanak, tizenkét ország 255 kiállítója mutatja be kínálatát 15 ezer négyzetméteren
2010. február 21. 14:15 Mráz: A múlttal való szakítás nélkül igyekszik megújulni az MSZP Bőkezű osztogató programot hirdetett az MSZP miniszterelnök-jelöltje pártja kampánynyitó rendezvényen - véli a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: február végéig eldől, hogy az MDF-nek van-e esélye bejutni a parlamentbe, mivel a pártnak a kopogtató-cédulák összegyűjtés okozza a legnagyobb nehézséget.
2010. február 21. 12:46 Áradás várható a Fehér-Körös és a Berettyó magyarországi szakaszán Áradásra számítanak a szakemberek a Fehér-Körös és a Berettyó magyarországi szakaszán, a romániai vízgyűjtő területen hullott nagy mennyiségű csapadék miatt - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
2010. február 21. 12:45 Fidesz: egymillió ajánlószelvény Több mint egymillió ajánlószelvényt gyűjtött össze eddig a Fidesz-KDNP - jelentette be a Fidesz operatív igazgatója. Nyitrai Zsolt reális célnak nevezte az eredetileg kitűzött kétmillió ajánlószelvény leadását.
2010. február 21. 12:00 Emelkedett az ítéletidő áldozatainak száma Madeirán Legkevesebb 38-an meghaltak, és 101-en megsérültek a Portugáliához tartozó, atlanti-óceáni Madeira szigetén a heves esőzések okozta földcsuszamlások, árvizek következtében - közölték a helyi hatóságok
2010. február 21. 11:57 Dubaji gyilkosság: több uniós külügyminiszter akar beszélni Libermannal Több EU-ország külügyminisztere jelezte, hogy tájékoztatást akar kérni hétfőn Brüsszelben Avigdor Libermantól, az izraeli diplomácia irányítójától a Dubajban elkövetett gyilkosság, illetve az ahhoz használt hamis európai útlevelek ügyében.
2010. február 21. 11:53 Pokolgépes merényletkísérlet egy zsinagóga ellen Kairóban Kairó központjában kisebb pokolgéppel merényletet követett el egy ismeretlen férfi vasárnap egy zsinagóga ellen, de a házi készítésű szerkezet nem robbant fel, csak meggyulladt.
2010. február 21. 11:51 Közösség elleni izgatás miatt indult nyomozás Hódmezővásárhelyen Több mint tíz hódmezővásárhelyi ház falára festettek különböző feliratokat festékszóró spray-vel ismeretlen tettesek szombaton éjszaka - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
2010. február 21. 11:33 Bogár László: Az új kormánynak új alkut kell kötnie a "birodalommal" Bogár László közgazdász szerint új megállapodást kell kötni a külföldi tőke képviselőivel. Az egyetemi tanár erről a "Van kiút?!" című mai, budapesti konferencián beszélt.
2010. február 21. 11:29 Hazaengedik a buszbaleset sérültjeinek többségét Ausztriában még ma hazaengedik a tegnapi buszbaleset kórházban ápolt sérültjeit.
2010. február 21. 10:54 Téli olimpia: Huszár Erika történelmi sikere Huszár Erika hatodik, azaz pontszerző helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számában szombaton a vancouveri téli olimpián.
2010. február 21. 10:36 Jelentős közlekedési dugók alakulhatnak ki a jövő héten a Belvárosban Jelentős közlekedési dugók alakulhatnak ki a jövő héten Budapest belvárosában két rangos nemzetközi csúcstalálkozó miatt.
2010. február 21. 10:35 Bangladesi viszály a telepesek és a helyi törzsek között Banglades délkeleti, hegyvidéki részén összetűzésbe keveredtek bengáli telepesek és a helyi törzsek; legalább két ember meghalt, és több mint százan megsebesültek.
2010. február 21. 10:32 Megrongálódott a Szojuz űrhajó Megrongálódott a Nemzetközi Űrállomáshoz kapcsolódott Szojuz TMA-16 orosz űrhajó hővédő burkolata.
2010. február 21. 10:31 A tervezettnél tovább marad a világűrben az Endeavour Valószínűleg a tervezettnél tovább marad a világűrben az Endeavour amerikai űrrepülőgép, miután a viharos időjárás veszélyezteti a földre szállást - közölte az amerikai űrhivatal, a NASA.
2010. február 21. 10:31 Új pártelnöke van a román szociáldemokratáknak Bukarestben Victor Ponta személyében új pártelnököt választott tisztújító kongresszusán a román Szociáldemokrata Párt.
2010. február 21. 10:28 Zavargások voltak a Fülöp-szigeteken Összecsapások voltak a Fülöp-szigetek déli részén a hadsereg és iszlamista lázadók között.
2010. február 21. 10:00 "Ha egész nap dolgozol, hol máshol találhatsz szerelmet?!" Bár az elmúlt egy évben sokan veszítették el munkahelyüket a gazdasági válság hatására, a munkahelyi biztonságra vonatkozó megfontolások egy friss felmérés eredményei szerin nincsenek hatással a munkavállalókra, legalábbis, ha a szerelemről van szó.
2010. február 21. 09:30 Nincs magyarázat az újszülöttek testsúlyának csökkenésére Megfordult a korábbi, közel öt évtizedes irányzat az Egyesült Államokban, egy friss tanulmány szerint ugyanis csökkenőben van a gyerekek születési súlya.
2010. február 21. 09:00 A "szuperbaktériumokkal" is elbánik az új típusú antibiotikum Új típusú antibiotikum kifejlesztéséről számoltak be a Science tudományos folyóiratban svájci kutatók. A hatóanyag sikerrel veheti fel a harcot a többféle szerrel szemben ellenállóvá vált "szuperbaktériumokkal" is.
2010. február 21. 08:01 Megújul a Ferenciek tere Teljesen megújulhat Budapesten a Ferenciek tere. A négy milliárd forintos beruházás költségének 80 százalékát a tervek szerint európai uniós támogatásból fedezi az V. kerület. Az ehhez szükséges pályázatot ezen a héten nyújtotta be a kerület a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek.
2010. február 21. 07:41 Kiderült, miért ússzák meg egyesek a járványokat Bizonyítékot találtak olasz kutatók arra, hogyan avatkoztak be a vírusok az emberi evolúció folyamatába. Négyszáznál több olyan mutációt találtak 139 génben, amelyek szerepet játszhatnak abban, hogy mekkora eséllyel kap el egy ember egy adott vírusfertőzést. Megállapításuk megmagyarázhatja például, hogy miért fertőz meg egyeseket szinte minden keringő vírus, míg mások megússzák a járványokat.
2010. február 21. 07:30 Várhatóan a ciklus utolsó ülését tartja holnap az Országgyűlés A képviselők csaknem 30 javaslat elfogadásáról dönthetnek. A távirati iroda úgy tudja, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök a plenáris ülésen összegzi az általa vezetett válságkezelő kormány tevékenységét.
2010. február 21. 07:29 Óriási kábítószerfogás Casablancában Marokkóban több mint hat tonna hasist foglaltak le a vámhatóság emberei a casablancai kikötőben.
2010. február 21. 07:28 Lisszabonban az azonos neműek házassága ellen tüntettek Lisszabonban több mint ötezren tüntettek az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvénytervezet ellen.
2010. február 21. 07:27 Nigerben szabadon engedték az elfogott minisztereket az államcsíny után Nigerben szabadon engedte az államcsíny során elfogott minisztereket a puccsal hatalomra került katonai junta - jelentette be egy tábornok, aki közölte azt is, hogy az új vezetés hajlandó választásokat tartani.
2010. február 21. 07:25 Huszár Erika hatodik a téli olimpián Huszár Erika hatodik, vagyis pontszerző helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számában a vancouveri téli olimpián.
2010. február 21. 07:24 Litván lesz a különmegbízott Afganisztánban Brüsszeli források szerint Vygaudas Usackas volt litván külügyminiszter lesz az Európai Unió új afganisztáni különmegbízottja.
2010. február 21. 07:23 Saját portája előtt söpörtetett a hamburgi polgármester Lemondott a hamburgi parlament elnöke, miután kiderült, hogy a rendkívüli hóhelyzet idején külön takarításra utasította az illetékeset abban az utcában, ahol lakott. Az önálló tartományként működő Hamburgban hatalmas botrányt keltett Berndt Röder eljárása, mert közben a város nagy részén járhatatlanok maradtak az utak.
2010. február 21. 07:21 Beatrix királynő hétfőn egyeztet a pártokkal Hágai sajtóértesülések szerint holnap egyeztet a kormánykoalíció felbomlása után kialakult helyzetről a parlamenti pártok vezetőivel Beatrix királynő. Az uralkodónak az alkotmány értelmében 83 napon belül kell kiírnia az új választásokat.
2010. február 21. 07:20 Két súlyos sérültje is van az amszterdami metróbalesetnek Amszterdamban több mint húszan, köztük ketten súlyosan megsérültek, amikor összeütközött két metrószerelvény. Egy holland napilap internetes kiadásában azt írta: egy utasokkal teli metró az állomáson várakozó üres szerelvénybe rohant bele eddig ismeretlen okból.
2010. február 21. 07:19 Ilyen is van: a Méz kapott (Arany) Medvét Török film kapta a berlini nemzetközi filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. A Méz című alkotás egy anatóliai gyermek életén keresztül a természetre leselkedő veszélyeket mutatja be. Az idén 60 éves Berlinale történetében 46 év óta először kapott török film ismét Arany Medvét.
2010. február 21. 07:17 Szudánban tűzszüneti keret-megállapodást írtak alá Szudánban tűzszüneti keret-megállapodást írt alá a kormány és a dárfúri körzet egyik vezető lázadó csoportja. Az előzetes egyezség csádi közvetítéssel jött létre.