Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mráz: A múlttal való szakítás nélkül igyekszik megújulni az MSZP

Bőkezű osztogató programot hirdetett az MSZP miniszterelnök-jelöltje pártja kampánynyitó rendezvényen - véli a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: február végéig eldől, hogy az MDF-nek van-e esélye bejutni a parlamentbe, mivel a pártnak a kopogtató-cédulák összegyűjtés okozza a legnagyobb nehézséget.

A szocialistáknak nem kell a végrehajtás felelősségét mérlegelniük, ezért is hirdettek bőkezűen osztogató programot a kampánynyitó rendezvényükön - mondta a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Mráz Ágoston Sámuel szerint ez azért is érthető stratégia, mert a párt a kiábrándult választókat igyekszik megszólítani.

Az elemző hozzátette: szimbolikus jelentésű volt, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök, akinek nevéhez megszorító program fűződik, nem kapott szót az eseményen. Ez azt jelzi, hogy az MSZP megpróbál továbblépni az új jelölttel és az új programmal.

Az MSZP ugyanakkor úgy szeretne új erőként fellépni, és - kommunikációs eszközök segítségével - elfeledtetni az elmúlt időszak hibáit, tévedéseit a választókkal, hogy valójában nem szakított a múltjával. Ezt jelzi az is, hogy a kampánynyitón részt vett Gyurcsány Ferenc volt kormányfő is - jegyezte meg Mráz Ágoston Sámuel.

Hamar eldől

Bár később is lehet további kopogtatócédulát gyűjteni, február végére nagyjából eldől, hány jelöltje is lehet az MDF-nek, és eséllyel fut-e neki a választásoknak - vélekedett a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. A szakértő szerint a párt sorsa most, a választás nulladik fordulójában dől el, hiszen, ha nem tud 140-150 jelöltet állítani, minimálisra csökken az esélye arra, hogy bejusson a parlamentbe.

Mráz Ágoston Sámuel megjegyezte: az lett volna racionális, ha február 8-ig, az ajánlószelvények postázásáig a párt minden jelöltjét megnevezi, vagyis sikerül kialakítania a teljes együttműködést a Szabad Demokraták Szövetségével, a rossz menedzsment miatt azonban ez nem sikerült.

Az MDF tehát a logikus menetrend szerint kicsúszott az időből, ám ez nem jelenti azt, hogy teljesen kudarcra van ítélve - fogalmazott a szakértő.

Megjegyezte: Dávid Ibolya határozottan kezelte a pártjában az utóbbi hetekben kialakult válságot: a párt lehetőségei szempontjából az egyetlen logikus lépést hozta meg, amikor abszolút fegyelmet követelt meg a jelöltjeitől

Az MDF kiesésének a szocialisták örülhetnének; egyrészt azért, mert a két párt szavazóbázisa nagy átfedést mutat, másrészt pedig, mert az MDF alapvetően az országos listáról, így a szintén nem túl jó állapotban lévő MSZP elől elszívva szerezne mandátumokat - fűzte hozzá a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×