Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.65
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
A képviselők a Himnuszt éneklik az Országgyűlés alakuló ülésének kezdetén 2018. május 8-án.
Nyitókép: Kovács Tamás

A DK nyerte a legtöbbet, a Jobbik a nagy vesztes

A Fidesznek a 118 fős frakció után évente 7,3 milliárd forint jár.

A parlamenti frakciók nagyságuk alapján kapnak pénzt a működési kiadásokra, felszerelések, valamint a képviselői asszisztensekre és szakértőkre.

A Demokratikus Koalíció az eddigi 9 helyett 15 politikussal alakíthat frakciót, így a képviselőcsoport eddigi havi 64 millió forintos költségvetése 97 millióra nő. A párt közel 400 millióval kap többet évente - írja a 24.hu.

A Jobbik frakciója 9 fős lehet az eddigi 17 helyett, így a párt 490 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, 1 milliárd 260 millióról nagyjából 770 millió forintra csökken az éves keret.

Az MSZP-képviselőcsoport büdzséje 330 millió forinttal zsugorodik, miután öt képviselői helyet veszítettek. A Párbeszéd viszont 130 millió forinttal többet költhet, ugyanis ötről hétre nő a frakció létszáma.

A Momentum 11 fős frakciója után 925 millió forintot kap évente. A Mi Hazánk 590 millióra számíthat hat képviselője után. Az LMP-nek négy politikusa jutott be, de az ellenzéki megállapodás értelmében egy helyet kapnak a DK-tól, hogy frakciót alakíthassanak, így végül 530 forintos büdzsével számolhatnak.

A Fidesznek 118 politikusa ül a képviselőcsoportba, így évente 7,3 milliárd forintot használhatnak fel. A KDNP 1,3 milliárdos keretre számíthat, a frakció nagysága nem változott.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×