Infostart.hu
eur:
380.67
usd:
322.93
bux:
130282.78
2026. február 3. kedd Balázs
Parliament building in Budapest, Hungary at sunrise
Nyitókép: AndreyKrav/Getty Images

25 képviselő, aki biztosan nem lesz az új parlament tagja

Van köztük volt pártelnök, exállamtitkár, és van, aki csaknem harminc után kénytelen elhagyni a Parlament épületét – derül ki Herczeg Sándor politológus Infostartnak készített összeállításából.

Azt már mindenképpen tudni lehet, hogy kik azok a jelenlegi parlamenti képviselők, akik semmiképpen nem lesznek az új Országgyűlés tagjai, hiszen nem indulnak egyéni és listás jelöltként sem.

A listából kiderül, hogy a legrégebben, 1994 óta Burány Sándor volt a parlament tagja, eredetileg MSZP-képviselőként, de a jelenlegi Országgyűlésben a Párbeszéd frakciójában ült. Mellette még a fideszes Hadházy Sándor volt már a 20. században is a törvényhozás tagja, ahogy a jobbikos Balczó Zoltán is, de ő megszakításokkal volt csak országgyűlési képviselő.

Biztosan nem lesz az új parlament tagja az MSZP korábbi elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila, aki húsz év után hagyja el a Parlament épületét, de szintén 2002 óta volt képviselő a fideszes Farkas Flórián és Manninger Jenő is.

Íme, a 25 biztos távozó:

Képviselő neve Párt/frakció Választókerület/lista Mióta képviselő
B. Nagy László Fidesz Csongrád 2. vk., Szeged 2010
Balczó Zoltán Jobbik Országos lista 1998-2002, 2010-2014, 2019-
Bangóné Borbély Ildikó MSZP Országos lista 2014
Bencsik János Független (Polgári Válasz) Országos lista 2019
Bíró Márk Fidesz Országos lista 2010
Boldog István Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. vk., Törökszentmiklós 2010
Burány Sándor Párbeszéd (MSZP) Budapest 9. vk., X. kerület 1994
Csenger-Zalán Zsolt Fidesz Pest megye 2. vk., Budakeszi 2010
Farkas Flórián Fidesz Országos lista 2002
Farkas Gergely Független Országos lista (Jobbik) 2010
Fenyvesi Zoltán Fidesz Veszprém megye 3. vk., Tapolca 2018
Fülöp Erik Független Országos lista (Jobbik) 2018
Hadházy Sándor Fidesz Pest megye 3. vk., Szentendre 1998
Hajdu László DK Budapest 12 vk., XV. kerület 1994-2010, 2018-
Hubay György Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. vk., Miskolc 2018
Manninger Jenő Fidesz Zala megye 2. vk., Keszthely 2002
Mesterházy Attila MSZP Országos lista 2002
Novák Katalin Fidesz Országos lista 2018
Simonka György Fidesz Békés megye 4. vk., Orosháza 2010
Sneider Tamás Független (Polgári Válasz) Országos lista (Jobbik) 2010
Tóth Csaba MSZP Budapest 8. vk., XIV. kerület 2010
Varga-Damm Andrea Független (Reformerek) Országos lista (Jobbik) 2018
Volner János Független (Volner Párt) Országos lista (Jobbik) 2010
Völner Pál Fidesz Komárom-Esztergom megye 2. vk., Esztergom 2010
Zombor Gábor Fidesz Bács-Kiskun megye 2. vk., Baja 2006

Rajtuk kívül lesznek még olyan jelenlegi képviselők, akik egyéniben nem indulnak, de pártjaik listáján sem szerepelnek befutó helyeken, ezért csaknem biztosan elvesztik mandátumukat. Közéjük tartozik a Fidesz-KDNP országos listáján 225. helyen szereplő Becsó Károly, valamint a 205. helyen álló Révész Máriusz.

Az ellenzéki képviselők közül szintén a lista hátsó részére sorolták az 1994 óta képviselő Molnár Gyulát, (135. hely), valamint a jelenleg az LMP-frakcióban ülő, de a Jobbik színeiben előválasztást elveszítő Demeter Mártát (255. hely).

Címlapról ajánljuk
Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.

Kaiser Ferenc Iránról: csak légicsapásokkal nem lehet megdönteni a rezsimet, és a felkelők sem elég erősek hozzá

Az Egyesült Államok adott esetben komoly légicsapás-sorozatot tudna mérni Iránra, de nagy állományú szárazföldi csapatok nélkül lehetetlen megdönteni a helyi rezsimet – mondta az InfoRádióban a biztonság- és védelempolitikai szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense arra is kitért, hogy a térségbeli országok többsége nem is támogatja az amerikai beavatkozást, a felkelők pedig saját erőből nem képesek eltávolítani az iráni vezetést.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Így léphetünk meg a konkurenciától az AI-surranópályán a fenntarthatóság rázós terepén

Így léphetünk meg a konkurenciától az AI-surranópályán a fenntarthatóság rázós terepén

Noha az EU lényegesen lazított az eredetileg meghirdetett ESG-riporting kötelezettségeken, a vállalatok jelentős része így is előbb-utóbb kénytelen lesz szembesülni az ezzel járó macerával – a nagy tőzsdei cégek pedig már saját bőrükön tapasztalhatják, hogy mit is jelent mindez a gyakorlatban. A mesterséges intelligencia többek között ebben az adatdzsungelben segít rendet vágni, miközben a stratégiai döntéshozatal támogatása mellett okos módon képes felgyorsítani az energiaátmenetet is. A témával részletesen foglalkozunk a március 5-i Green Transition & ESG konferencián.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×