Infostart.hu
eur:
388.21
usd:
336.57
bux:
123638.69
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Pozsony, 2019. november 10.A pozsonyi vár és a Szent Márton-dóm (j) 2019. november 10-én.
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Krizsán Csaba

Próbálja turizmusa történelmének csúcsait ostromolni Szlovákia

Már majdnem el is érte 2025-ben. A Covid előtti, 2019-es bombaév eredményeinek felülmúlása még várat magára. A hegyek a menők.

Szlovákiában tavaly tovább erősödött a turizmus: 2025-ben összesen 6,3 millió vendég szállt meg a hazai turisztikai szálláshelyeken. Ez több mint 7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és történelmileg a második legsikeresebb évnek számít a szállásadók számára – derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal szerdán ismertetett adataiból.

A rekordot továbbra is a világjárvány előtti 2019-es év tartja, amikor közel 6,4 millió látogatót regisztráltak. A pandémia idején, 2020-ban és 2021-ben a forgalom a felére esett vissza, 2022-től azonban fokozatos helyreállás indult. Tavaly már csak 1,3 százalék, vagyis mintegy 86 ezer vendég hiányzott a történelmi csúcs megdöntéséhez. 2025-ben négy hónapban – januárban, februárban, augusztusban és decemberben – rekord számú vendéget fogadtak a szálláshelyek, ez azonban összességében még nem volt elég az éves csúcs túlszárnyalásához.

Az eltöltött vendégéjszakák száma szintén emelkedett. A turisták tavaly 16,2 millió éjszakát töltöttek Szlovákiában, ami 6,5 százalékos éves növekedést jelent. Ez még mindig mintegy 9 százalékkal marad el a 2019-es rekordtól. A vendégek átlagosan 2 és fél éjszakát maradtak az országban.

A belföldi turizmus továbbra is meghatározó: a 6,3 millió vendégből 3,9 millió hazai látogató volt, ami a teljes forgalom közel kétharmadát teszi ki. A külföldi turisták száma elérte a 2,4 milliót. Mindkét csoport esetében növekedést mértek éves összevetésben, de a járvány előtti szintet még egyik sem haladta meg.

Regionális szinten minden megyében nőtt a látogatók száma. A legnagyobb, közel 10 százalékos bővülést a Zsolnai kerületben mérték, míg a legkisebbet, 3,5 százalékot, a Nyitrai kerületben. A Zsolnai és az Eperjesi kerületben sikerült megdönteni a járvány utáni időszak éves rekordját is. A leglátogatottabb régiók a Pozsonyi, a Zsolnai és az Eperjesi kerületek voltak, mindhárom több mint egymillió vendéget fogadott.

Az idei kilátásokkal kapcsolatban Tomáš Boháček, a 365.bank elemzője óvatos optimizmusról beszél. Szerinte az erős külföldi kereslet – különösen Lengyelországból és a környező országokból – tovább erősítheti a

hegyvidéki régiókat.

A városi turizmus inkább a látogatók számában növekedhet, nem feltétlenül a magasabb költésekben. A szakértő ugyanakkor figyelmeztetett: a belföldi turizmust fékezhetik a magas szolgáltatási árak és a háztartások gyengébb vásárlóereje. A legnagyobb kockázat az, hogy Szlovákia eléri saját „plafonját”: olcsó, rövid távú úti cél marad, de nem válik olyan desztinációvá, ahol a turisták hosszabb ideig maradnak és többet költenek.

Az elemző szerint a 2026-os év kulcsfontosságú lehet: kiderül, hogy az ágazat képes-e a normalizálódás szakaszából egy fenntarthatóbb növekedési pályára lépni – legalább azokban a régiókban, amelyek ma a szlovák turizmus jó hírnevét meghatározzák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Aszódi Attila: Iránnak tíz-tizenegy atomrobbanófej előállítására elég hasadóanyaga lehet

Nem jutott a környezetbe radioaktív szennyezés az iráni atomlétesítmények elleni izraeli–amerikai támadás hatására, a mérések szerint a háttérsugárzás nem nőtt meg – erről is beszélt az InfoRádió EnergiaVilág című műsorának nyilatkozva Aszódi Attila atomenergetikai szakértő. Közben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette: a NAÜ egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.

Dénes Ferenc Szoboszlai szintlépéséről: két kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×