Valószínűleg Donald Trump marad az egyetlen politikai vezető, aki megkapta a FIFA békedíját, miután a FIFA Tanács csütörtöki ülésén arra kérték Gianni Infantinót, hogy vagy hajtson végre jelentős változtatásokat, vagy szüntesse meg a vitatott elismerést.
A The Guardian értesülései szerint a tanács több tagja a díj megszüntetését követelte, mások pedig azt szorgalmazták, hogy a díjat mentesítsék a politikai felhangoktól. A FIFA társadalmi felelősségvállalással foglalkozó bizottsága a következő, december 16-án Dohában tartandó tanácsülés előtt tesz majd javaslatot a további lépésekről.
Infantino a csütörtöki ülés kezdetén jelentette be, hogy a békedíj ügyét a társadalmi felelősségvállalási bizottság elé utalta. A tanács tagjai később, a FIFA-n belüli esetleges összeférhetetlenségeket firtató kérdések során tértek vissza a témára.
A tanács tagjai körében határozott vélemény, hogy a békedíj jelenlegi formáját beárnyékolta a Trumphoz fűződő kapcsolata; egyesek attól tartanak, hogy az amerikai elnök kifogást emelhet, és diplomáciai vihart kavarhat, ha nem ért egyet azzal, hogy ki kapja a díjat a következő alkalommal.
A FIFA 22 fős társadalmi felelősségvállalási bizottságában az Infantinohoz hű országok képviselői vannak többségben, így a díj megszüntetése elkerülhető lehet – arra hivatkozva, hogy az megalázó lenne a FIFA elnöke számára –, bár abban széles körű az egyetértés, hogy változtatásokra van szükség.
A tanács egyik tagja a The Guardiannek elmondta: a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a békedíjat átalakítják. A jövőben olyan, a labdarúgás világából érkező személy kaphatná, aki kiemelkedő munkát végzett a társadalmi összhang és felelősségvállalás előmozdításában – azzal a kikötéssel, hogy politikus nem részesülhet az elismerésben.
A FIFA alapszabályának második cikkelye tiltja a labdarúgásba való bármilyen politikai vagy kormányzati beavatkozást; ez volt az egyik fő oka annak, hogy Trump tavalyi kitüntetése ilyen heves ellenérzéseket váltott ki számos tagból.
A FIFA tavaly novemberben jelentette be a békedíj létrehozását azzal a céllal, hogy „olyan személyeket jutalmazzanak, akik kivételes és rendkívüli lépéseket tettek a békéért, és ezzel világszerte embereket egyesítettek”. Trump a díjat a férfi világbajnokság sorsolásán kapta meg Washingtonban, még tavaly decemberben; az eseményen Infantino egy aranytrófeát, egy érmet és egy oklevelet adott át az amerikai elnöknek, ám a kiválasztás folyamata sosem vált nyilvánossá.
A társadalmi felelősségvállalási bizottság felülvizsgálata részeként várhatóan szigorú feltételeket határoz majd meg az esetlegesen megmaradó díjakra vonatkozóan, továbbá részletezi a jelölési és kiválasztási eljárás menetét is.




