Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.75
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Robert Fico szlovák miniszterelnök az ukrán hivatali partnerével, Denisz Smihallal tartott sajtóértekezleten a két ország kormányának együttes ülését követően Ungvár közelében 2024. október 7-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Zuzana Gogova

„Túl szubjektív” – Ezért nem tárgyal béremelésről Robert Fico

Szlovákiában az egészségügy után már az oktatásügyben is egyre komolyabb a baj. Kedden sztrájkkészültséget hirdettek az iskolai szakszervezetek, ezzel akarják kifejezni a dolgozók, hogy elégedetlenek az oktatásügy finanszírozásával, és ennek sztrájkkal is készek hangot adni. Az Orvosszakszervezet pedig hétfőn sem tudott megállapodni a minisztériummal, az országban eddig 3300 orvos nyújtotta be a felmondását.

Pavel Ondek, az Oktatási Szakszervezet elnöke szerint a szakszervezet, az oktatási minisztérium és a pénzügyminisztérium képviselői közötti többszöri tárgyalás ellenére a mai napig nem született megállapodás a követeléseik teljesítéséről, amelyekre tiltakozással is felhívták a figyelmet, amikor novemberben egyszer már gyásznapot hirdettek a szlovákiai iskolákban. A szakszervezet egyik követelése, hogy 2025-ben és 2026-ban is legalább tíz százalékkal emeljék minden iskolai dolgozó bérét.

Pavel Ondek rámutatott, hogy Tomáš Drucker szlovák oktatási miniszter a hétfői találkozón tájékoztatta a szakszervezeti tagokat a tárca anyagi lehetőségeiről. Ezek azonban csak részben fedezhetik a 2025-ben és 2026-ban szükséges bérvalorizációt, ezért növelni kell az állami költségvetésből származó forrásokat.

A szakszervezet továbbra is ragaszkodik az iskolai dolgozók bérezésével kapcsolatos követeléseihez. Egyebek mellett követelik az összes általános iskolai alkalmazott fizetésének egységesítését, amit az oktatási minisztérium költségvetéséből finanszíroznának, illetve azt, hogy évfolyamokra lehessen bontani a tantervet.

Nem csak az oktatásügyben vannak azonban problémák. Az Szlovák Orvosszakszervezet már hetek óta csatázik az egészségügyi minisztériummal, de még mindig nem jutottak egymással dűlőre. Kamil Šaško tárcavezetőnek hétfőn sem sikerült megegyeznie az Orvosszakszervezet képviselőivel, akikkel ezúttal az ágazati érdekegyeztető tanács keretében tárgyalt. Habár az orvosszakszervezet állítja, nem a bérek miatt nem tudnak megegyezni, több más résztvevő szerint is az egyik probléma, hogy nem olyan mértékben nő az orvosok bére jövőre, mint azt korábban a kormány ígérte.

Országszerte eddig 3300 kórházi orvos adta be a felmondását, és sokan a túlórázást is visszautasítják. Készek visszavonni a felmondásokat, ha a kormány teljesíti a feltételeiket. A fő elvárásuk a 2022-es memorandum betartása, melyet az akkori kormánnyal írt alá az orvosszakszervezet.

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint a felmondások miatt kialakult egészségügyi helyzet megoldása a szakminiszter dolga. A kormányfő megjegyezte, az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatban nála „feloldhatatlan” összeférhetetlenség áll fenn, mivel az ellene elkövetett merénylet után megmentették az életét.

„Én ebben a témában túlságosan szubjektív vagyok. Talán értik, mire gondolok. Nem szívesen tárgyalnék ilyesmikről olyan emberekkel, akik megmentették az életemet” – mondta Robert Fico.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×