Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.97
bux:
144659.63
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels.com

Soha nem volt ilyen magas szinten a nyomor az Egyesült Királyságban

Minden harmadik brit gyerek és minden negyedik felnőtt szegénységben él – áll egy új tanulmányban, amely szerint a 21. században soha nem volt ilyen magas szinten a nyomor.

Sokkoló dolgot állít a Social Metrics Commission, a Társadalmi Adatok Bizottsága (SMC) nevű brit szervezet: a brit felnőttek egynegyede és a gyerekek egyharmada szegénységben él, és a megélhetési válság 2019 óta 2 millió brit lakos számára okozott súlyos gondokat.

Az SMC most megjelent tanulmánya szerint 16 millió szigetország-beli esik a szegénysorú kategóriába, ami az összlakosság 24 százaléka. Erre a 2000-es év, az ilyen adatok összesítésének kezdete óta nem volt példa.

A szegények csoportjának növekedéséhez a gyerekek életkörülményeinek romlása járul hozzá a legnagyobb ütemben. A pandémia óta további 260 ezer nagy-britanniai gyerek csatlakozott hozzájuk. Ez azt jelenti, hogy megdőlt egy szomorú rekord:

immár a brit gyerekek 36 százalék, 5,2 millió fő él nyomorban.

Mindez újra felizzíthatja a követeléseket, hogy az új, munkáspárti kormány törölje el a családi pótlék limitet, amelyet maximum két gyerek után folyósítanak csak – fogalmaz a tanulmányt ismertető The Guardian. Az említett, több mint 5 millió szegénysorú gyerek 55 százaléka ugyanis olyan családban él, ahol három vagy annál több gyerek van.

A limitet a 2010 után kormányzó konzervatívok vezették be, de a nyáron hatalomra került Keir Starmer munkáspárti miniszterelnök sem akarja eltörölni. Mindeközben heves vita folyik a brit költségvetésről, amely drámai módon megnövelte a közvetett adókat, és az öröklési illeték szigorítása miatt az ezen a héten zajló gazdatüntetések oka is volt.

Ugyan a tanulmányt készítő szervezet – amit nyolc éve, a konzervatív kormány alatt hozták létre – kifejezetten független, a politikai paletta mindkét oldaláról érkező szakértőkből áll, a megállapítások különösen a volt tory kormány számára kínosak.

Az anyag szerint a brit életszínvonal az 1950-es évek óta történt legnagyobb zuhanást a pandémia, majd az ukrajnai háború kezdete óta produkálta, amikor négy évtizede nem látott szintre ugrott a fogyasztási cikkek ára.

Philippa Stroud, az SMC vezetője szerint ugyan most rekordszinten áll a szegénységi mutató, de az arány sosem esett 21 százalék alá. Azaz a britek egyötöde a számítások kezdete óta is szegénységben élt. A 16 millió szegénysorú közül 5 millióan olyan családban élnek, ahol teljes vagy részmunkaidőben dolgoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×