Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.88
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Peter Pellegrini, a távozó kormány miniszterelnöke (b) és Robert Fico, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt vezetője sajtótájékoztatót tart Pozsonyban 2020. március 1-jén. Fico pártja 18,29 százalékkal második helyet szerzett.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Így lett magyar segítséggel államfő Peter Pellegrini

A győztes köszönte a magyaroknak, Forró Krisztián szerint jól döntöttek, a vesztes jelölt szerint a félelem volt az eredmény kulcsa; csalódott, de nem megtört.

A Hlas kormánypárt elnöke, a pozsonyi parlament házelnöke a szavazatok több mint 53 százalékát begyűjtve megnyerte a szlovák elnökválasztást, így a következő öt évben ő lesz Szlovákia államfője. A választás éjszakáján kijelentette, mindent megtesz azért, hogy az ország a béke és ne a háború oldalán álljon, és külön köszönetet mondott a magyarok szavazataiért is. Ellenfele, Ivan Korčok elismerte a vereségét, és kifejezte reményét, hogy a kormánypártoktól független jelöltje lesz az országnak.

Pedig szorosabb versenyt jósoltak a szlovák államfőválasztás második fordulója előtt készített közvéleménykutatástok, végül mégis több mint 6 százalékos lett a különbség Peter Pellegrini javára Ivan Korčokkal szemben. A kormányoldal jelöltje 53,12 százalékot, míg az ellenzék támogatását élvező jelölt 46,87 százalékot kapott a szombati államfőválasztáson.

Az országos részvételi arány valamivel több mint 61 százalékos volt.

Korábban még soha nem fordult elő, hogy az elnökválasztás második fordulójába jutott mindkét jelöltre több mint 1 millió szavazat érkezett volna. A győztes Pellegrini 1,4 millió, Ivan Korčok pedig 1,2 millió szavazatot gyűjtött be.

Peter Pellegrini, miután köszönetet mondott a rá adott voksokért, kijelentette, hogy a győzelem számára hatalmas kötelezettségvállalás, megtiszteltetés és elégtétel. Biztosította a kormányt, hogy „ha teljesíti a programját, nem kell attól tartania, hogy mint az elmúlt tíz évben, ellenzéki-opportunista centrum jön létre az elnöki palotában, amely ártani fog a kormánynak és az országnak, külföldön is, és a kormány kudarcai felett fog örvendezni.” Hozzátette ugyanakkor, hogy kritikátlan csodálója sem lesz a kormánynak. Győzelmi beszédében kiemelte, olyan elnök szeretne lenni, aki óvni és védeni fogja az emberek érdekeit, majd kampányának lényegi mondanivalóját megismételve elmondta, mindent megtesz azért, hogy Szlovákia a béke, és ne a háború oldalán álljon.

Külön köszönetet mondott a Szlovákiában élő magyar kisebbségnek.

Úgy fogalmazott, nagyra értékeli az ő szavazataikat. A járásokra lebontott választási térkép is jól ábrázolja, hogy Peter Pellegrini kivétel nélkül minden magyarlakta járásban le tudta győzni Ivan Korčokot. Az eredményvárón személyesen gratulált a győztesnek Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke is. A magyar párt elnöke a körkép.sk hírportálnak nyilatkozva elmondta, jó döntés volt Peter Pellegrini támogatása. Forró Krisztián hozzátette, a felvidéki választók számára Pellegrini volt a garancia arra, hogy biztonságban élhessenek.

Ivan Korčok elismerte vereségét, és gratulált a győztesnek, de hozzáfűzte, hogy az elnöki tisztségért vívott csatát egyebek között

a félelem döntötte el.

Rámutatott, hogy a kampány a félelemkeltésre és a gyűlölet gerjesztésére épült.

„Csalódott vagyok, de nem megtört. Azt kívánom az országnak, hogy olyan elnöke legyen, aki nem utasítások alapján fog cselekedni, hanem a saját meggyőződése szerint” – fogalmazott Ivan Korčok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×