Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.48
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Peter Pellegrini szlovák parlamenti elnök, a Hang (Hlas-SD) párt vezetője, elnökjelölt az államfőválasztás második fordulóját követő eredményváró rendezvényre érkezik Pozsonyban 2024. április 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Pellegrini: nem leszek kritika nélküli csodálója a kormánynak

A vártnál végül nagyobb különbséggel dőlt el, hogy a kormánypárti Peter Pellegrini lesz Szlovákia következő köztársasági elnöke.

Ahogy arról beszámoltunk, a nem hivatalos végeredmények szerint a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke győzött a szlovák elnökválasztáson. Peter Pellegrini győzelmi beszédében megköszönte szavazóinak a bizalmat, külön kiemelve a Szlovákiában élő kisebbségeket. Mint fogalmazott, nagyra értékeli az ő szavazatukat, és olyan elnök szeretne lenni, aki óvni és védeni fogja az emberek érdekeit, majd kampányának lényegi mondanivalóját megismételve elmondta:

„Mindent megteszek azért, hogy Szlovákia a béke, és ne a háború oldalán álljon, és ezért kritizálhatnak”

– idézi szavait az Index. Hozzátette: győzelme elégtétel a kampány során ért támadások miatt. Egyúttal aláhúzta, elnökké választása ellenére továbbra is erős marad a kormánykoalíció, aminek pártja, a Hlas továbbra is tagja marad. Ígéretet tett továbbá arra, hogy a hivatala támogatni fogja a kormányt a programjának teljesítésében, aminek létrehozásában ő is részt vett. „Nem leszek kritika nélküli csodálója a kabinetnek, ahonnan érkezem. Megígérhetem önöknek, hogy mindig Szlovákia oldalán fogok állni” – fűzte hozzá Pellegrini, aki Robert Fico miniszterelnök és Ivan Gasparovic volt köztársasági elnök társaságában mondta el győzelmi beszédét.

Robert Fico az eredményeket úgy értékelte, hogy a választók felismerték, hogy Szlovákiát „a liberális média, aktivisták, nem kormányzati szervezetek és a progresszívek” veszélyeztetik.

Az est folyamán a választáson alulmaradó Ivan Korcok is színpadra állt, hogy elfogadja vereségét, egyúttal pedig gratuláljon Pellegrini győzelmének. Diplomatikusan megköszönte mindenkinek a támogatást, egyúttal kifejezte abbéli reményét, hogy az új államfő független aktor lesz, aki saját meggyőződésből, parancsok nélkül fog dolgozni.

Ugyanakkor a végeredményt és a kampányt értékelő beszédében keményen kritizálta Pellegrinit és a kormánypártokat.

Elmondta, nem fogja elfelejteni, hogy egy háborút pártoló jelöltet csináltak belőle, illetve azzal bírálta ellenfelét, hogy kampánya nem volt transzparens, az az indulatok fűtéséről és a gyűlöletkeltésről szólt. „Csalódott vagyok, de nem megtört. Szlovákiának azt kívánom – ahogy Janko Matuska írta himnuszunk szövegében – hogy magához térjen” – zárta beszédét Korcok, aki később a jövőjét érintő újságírói kérdés kapcsán nem adott egyértelmű választ, hogy folytatja-e a politikát.

Pellegrini győzelmét részint a szlovákiai magyarok, másrészt pedig az első fordulóban még a harmadik helyezett Stefan Harabint-támogatók szavazatainak köszönheti, de ezen felül is növelni tudta szavazóinak számát.

Címlapról ajánljuk
Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében
Félidős választások, végeredmény

Mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×