Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Boris Johnson példátlan húzása lemondási hullámot okozott

Újabb drámát okozott a hétvégén Boris Johnson azzal, hogy lemondott parlamenti mandátumáról, ugyanis a volt brit kormányfő karanténsértő rendezvényeit vizsgáló bizottság kimondhatja, hogy félrevezette a parlamentet. Ő azonban olyat lépett, amivel kellemetlen helyzetbe hozza pártját és utódját.

Úgy tűnhet, a most beköszöntött angol kánikulában felforrt Boris Johnson agyvize. A brit volt kormányfő eddig jobbára csendben ült a parlament hátsó padsoraiban, de a múlt héten előre megkapta a többségében konzervatív párttársaiból álló bizottság vizsgálati eredményét arról, hogy félrevezette-e a parlamentet a kormányzása alatt, a Covid idején tartott karanténsértő partikon való részvételével.

Annak idején épp eme bulik, illetve sikamlós magyarázatai miatt kellett megválnia a kormányfői poszttól. Most, hogy lezárult a hivatalos vizsgálat, úgy tűnik, valóban félrevezette a parlamentet, amiért valószínűleg 10 napos felfüggesztés járt volna. Boris Johnson pénteken dühösen visszaadta képviselői mandátumát és azt mondta, egy műbíróság ítélete "kiüldözte a parlamentből".

Lépésével kiprovokálta két őt támogató képviselő azonnali lemondását. Így a Konzervatív Pártnak és Boris Johnson utódjának,

Rishi Sunaknak most időközi választást kell kiírni, és a három mandátumot akár el is veheti tőle az ellenzék.

A mini lemondási hullám nyomán Boris Johnsont "lázadás szításával" vádolták meg.

A brit toryk egy kisebbik része még mindig azt gondolja, hogy a karizmatikus, mások szerint bohóckodó, felkészületlen és ködösítő Boris Johnsonnal tudnának csak ismét választást nyerni, mert 2019-ben történelmi többséget hozott nekik.

Mások viszont már nagyon nem kérnek belőle. Tobias Ellwood, a védelmi bizottság konzervatív elnöke szerint a Boris Johnson iránti rajongást mostani húzása nyomán "totális felháborodás váltotta fel a pártban".

Boris Johnson volt kormányának egyik tagja, Grant Schapps miniszter – aki a mostani kabinetben is helyet foglal – úgy fogalmazott, "a világ továbblépett" és a pártnak nem hiányoznak a Johnson-éra drámái. Egy Rishi Sunak-párti képviselő pedig hozzátette: "menjen, Isten hírével!".

Ellentét Boris Johnson és Rishi Sunak között

A történetet tovább bonyolítja Boris Johnson és volt pénzügyminisztere, a mostani kormányfő, Rishi Sunak nem éppen jó viszonya. Boris Johnson pénteken még abban a hitben ment volt beosztottjához, Rishi Sunakhoz lobbizni, hogy azt hitte, nem ítéli el a Partygate-bizottság. A miniszterelnöki távozása utáni listáról akart egyeztetni, amelyre hagyományosan felkerülnek a Lordok házába javasolt és kitüntetésekre előterjesztett személyek.

Csak később konstatálta, hogy Rishi Sunak szerinte "alattomos módon" lehúzott nyolc nevet a Johnson-hívektől és donoroktól hemzsegő listáról, ami valószínűleg közrejátszott döntésében és dühösen lemondó nyilatkozatában.

De vajon eltűnik-e Boris Johnson a brit politikából? Ezt nehéz elhinni, mert lemondólevele valóságos kiáltvány volt: "a párt ne féljen rendesen konzervatívnak lenni" – írta.

Egy név nélkül nyilatkozó szövetségese úgy fogalmazott: "a tanulság az, hogy minél határozottabban próbálják megölni, annál keményebben tér vissza".

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×