Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.9
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Fotó: Matúš Vallo

Terrorcselekménynek nyilvánították a pozsonyi lövöldözést

Folyamatosan bővülnek a múlt héten szerdán történt pozsonyi lövöldözéssel kapcsolatban megjelenő információk. A nyomozás során kiderült, hogy a 19 éves elkövető szülei tudtak fiuk tettéről, mégsem értesítették a rendőrséget. Az elkövető egy LMBTQ közösség által látogatott szórakozóhelyen hidegvérrel meggyilkolt két fiatal férfit, majd magával is végzett.

Javult az állapota a múlt heti pozsonyi lövöldözésben megsebesített nőnek. A fővárosi egyetemi kórház szóvivője elmondta, hogy az állapota stabil, de továbbra is kórházi kezelésre szorul.

„A lőtt sebét megműtötték, az állapota stabil és napról napra javul. Egyelőre kórházban marad” – mondta Eva Kliská. Október 12-én este két fiatal férfi meghalt, egy nő pedig megsérült a pozsonyi Vár utcai támadásban, amelyet az LMBTQ-közösség szórakozóhelye előtt követtek el. A tettes elmenekült a helyszínről, a rendőrség másnap reggel talált rá holtan. Az ügyben a legveszélyesebb bűnesetek felderítésére szakosodott nyomozói csoport, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség nyomoz.

Jana Tökölyová, a Legfőbb Ügyészség szóvivője úgy tájékoztatott, hogy az ügynökség nyomozója a speciális ügyésszel való egyeztetés nyomán különösen súlyos terrorcselekménnyé minősítette át a két ember életét követelő gyilkosságot. A rendőrség egyúttal tájékoztatta a lakosságot, hogy figyelemmel követi a közösségi hálón azokat a bejegyzéseket, amelyek a kettős gyilkosság elkövetőjének lehetséges motivációit próbálják taglalni. „Ezeknek a bejegyzéseknek a szerzői visszaélnek azzal a helyzettel, hogy a rendőrség most nem reagálhat ezekre a hamis információkra” – tette közzé az Országos Rendőr-főkapitányság a közösségi hálón. A szlovák titkosszolgálatnak 20-50 millió eurónyi többletforrásra lenne szüksége ahhoz, hogy a társadalom teljesen biztonságos legyen. Ennyiből egyebek mellett jobban lehetne elemezni a szélsőséges tartalmakat közlő weboldalakat is.

A nyomozás során kiderült, hogy

a töltényeket és a pénzt egy Németországban élő náci eszméket hirdető személytől kaphatta a mindössze 19 éves elkövető.

A támadó szülei tudtak fiuk tettéről, mégsem értesítették a rendőrséget. A szerda esti gyilkosságot követően a fiú hazament, szüleivel pedig heves szóváltásba keveredett, amely során elmondta, mit tett a Tepláreň nevű bárnál. A Nový Čas napilap információi szerint a fiatal elkövető fegyverrel a kezében megfenyegette szüleit, majd bezárta őket egy szobába, ezért sem tudták értesíteni a rendőrséget.

A brutális gyilkosság mély nyomot ütött a szlovák társadalomban. Pozsonyban pénteken és vasárnap is ezrek vonultak az utcára, hogy elítéljék a kegyetlen brutalitással, gyűlöletből elkövetett gyilkosságot, és kiálljanak a melegjogok mellett. Az LMBTQ-közösség védelmét és támogatását célzó petícióhoz eddig tíz kisebbségi szervezet és több mint két tucat közszereplő csatlakozott. A történtek hatására várhatóan már az első napirendi pontok egyikén tárgyalhatja a parlament a kedden kezdődő ülésén a liberális – és a kormányból nemrég kilépett – Szabadság és Szolidaritás párt törvényjavaslatát, amely lehetővé tenné Szlovákiában a regisztrált partnerségi kapcsolatot az egynemű párok számára is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.

A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re

Hasonlóan alakult a két kora esti BL-meccs forgatókönyve. A Fenerbahce a Liverpool, a Real Madrid az AEK ellen nyert hátrányból felállva 3–2-re. A két vesztes vezetett 1–0-ra és 2–1-re… Varga Barnabás az 59. percben szállt be Athénben, Szoboszlai Dominik végigjátszotta az isztambuli találkozót, Kerkez Milos nagyjából negyedórát kapott.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×