Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
324.47
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Ég a gázláng egy gáztűzhelyen Chisinauban 2022. január 27-én. Moldovában válságos a helyzet a földgáz árának emelkedése miatt, a parlament január 20-án szükségállapotot vezetett be az országban. Amíg novemberben ezer köbméter földgáz beszerzési ára 450 dollár volt, januárban már 647 dollár. A moldovai gázipari vállalat, a Moldovagaz január 21-én azt javasolta az országos energiaszabályozási ügynökségnek (ANRE), hogy több mint 40 százalékkal emeljék a fogyasztók gázdíját.
Nyitókép: MTI/EPA/Dumitru Doru

Felére csökkentette a gázszállítást Szlovákiába a Gazprom

A gázművek vezérigazgatója szerint fennáll a veszélye, hogy teljesen elzárják a gázcsapot az oroszok, de a jelenlegi helyzet még nem sodorja veszélybe a vállalat működését. A szlovák gazdasági miniszter egy nappal korábban egy másik kellemetlen hírt is bejelentett: jövőre 34-59 százalékkal emelkedik a gáz ára Szlovákiában.

A Szlovák Gázművekhez az új szerződéseknek köszönhetően Csehországon és Németországon keresztül is érkezik gáz az Északi-tenger felől, emellett cseppfolyósított gáz is jön a gázműbe, ezért a vállalat működése még nincs veszélyben, de az tény, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítások péntekre a felére csökkentek. A gáz mennyiségének csökkentése pedig már napokkal korábban is érzékelhető volt.

„Csütörtökön 34 százalékos volt a kiesés, szerdán 15 százalékkal kevesebb földgáz érkezett a Szlovák Gázművekhez, mint korábban, kedden pedig 10 százalékkal” – tájékoztatott Richard Prokypčák, a Szlovák Gázművek vezérigazgatója, hozzátéve, valóban fennáll annak a kockázata, hogy Oroszország teljesen leállítja a gázszállítást.

Szlovákia gáztározóiban jelenleg az ország éves fogyasztásának közel egyharmadát kitevő gázmennyiséget tárolnak. A vezérigazgató bízik benne, hogy az orosz gázmennyiség visszaesése sem a háztartásokat, sem az ipart nem érinti majd hátrányosan. A gázművek ezért folytatja a tartalékok feltöltését, július 10-re pedig el akarják érni azt a szintet, hogy Szlovákia átvészelhesse a következő fűtési szezont.

A lakosság kedélyét tovább borzolja a szlovák gazdasági miniszter csütörtöki bejelentése. Richard Sulík a parlamentben közölte, hogy

a jövő év elejétől 34-59 százalékkal többet fognak fizetni a gázért a szlovákiai háztartások a Szlovák Gázműveknek.

Azok az ügyfelek fognak kevesebbet fizetni, akik augusztustól az év végéig négyéves szerződést kötnek a gázművel, a magasabb összegű emelés pedig azokra a háztartásokra vonatkozik, amelyek egyéves szerződést kötnek. „Ha egy fogyasztó négy évre szóló szerződést köt, akkor a lakossági gáz ára 20 százalékkal, plusz az infláció összegével, azaz 12 százalékkal emelkedik” – mondta Sulík. A második lehetőség az egy évre szóló szerződés, ha az ügyfél arra számít, hogy a gáz ára idővel jelentősen csökken, és nem akar négyéves szerződést kötni. Ebben az esetben a gáz ára 42 százalékkal, plusz az infláció összegével emelkedik.

Közben az üzemanyag ára is csúcsokat döntöget Szlovákiában, a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a 95-ös benzin literenként átlagosan már 1,9 euróba kerül. A gázolaj átlagára 1,84 euró volt. Az év eleje óta már több mint 30 százalékos drágulást mértek a kutakon. Nemcsak Szlovákiában, hanem Csehországban is rekordot döntött az üzemanyagok ára, méghozzá annak ellenére, hogy június elején nagyjából hat centnek megfelelő cseh koronával csökkentették a benzin és a gázolaj literenkénti jövedéki adóját. Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal ellentétben Szlovákia nem vezetett be intézkedéseket az üzemanyagárak emelkedésének mérséklésére.

Címlapról ajánljuk
Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Európai Bizottság Andrej Babiš vagyoni helyzetéről: nem szűnt meg az összeférhetetlenség

Az Európai Bizottság szerint Andrej Babiš cseh miniszterelnök továbbra sem rendezte megnyugtatóan vagyoni helyzetét összeférhetetlenségi szempontból, ez derül ki a Transparency International csehországi szervezetének májusban benyújtott beadványára adott brüsszeli válaszból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. A szervezet Andrej Babiš lemondását követeli.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×