Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.61
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A polgári védelem egyik tagja fegyverét tartja járőrözés közben Kijevben 2022. február 27-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, így a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A felek halálos áldozatokról és sebesültekről is beszámoltak. A nemzetközi közösség sorra jelent be büntetőintézkedéseket Moszkva ellen.
Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij

Cseh nehézfegyverzet érkezik Kijevbe

A cseh kormány úgy döntött, hogy újabb fegyverszállítmánnyal segít Ukrajnának. Szombaton gépfegyverek, vasárnap már nehézfegyverzet szállításáról döntött a kabinet, amely szerint csakis fegyverekkel és szankciókkal lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnököt, békegalambbal nem. Szlovákia ugyancsak katonai felszereléssel támogatja a háború sújtotta Ukrajnát.

Részletekbe a Fiala-kormány védelmi minisztere, Jana Černochová biztonsági okokra hivatkozva nem bocsátkozott, de azt elárulta, hogy nem könnyűfegyverekről van szó. A tárcavezető kiegészítésképp annyit közölt, hogy a második szállítmány értéke meghaladja a 400 millió cseh koronát. A kabinet információi szerint az első fegyverszállítmány már a hétvégén megérkezett Ukrajnába. Az első a másodiknál kisebb, mintegy 188 millió korona értékű, és géppuskákat, gépkarabélyokat, egyéb kézifegyvereket és a hozzájuk tartozó lőszert tartalmazott.

Csehország azonban már a háború kirobbanása előtt, még február elején segédkezett Ukrajna felfegyverzésében. Akkor mintegy 4 ezer tarackágyú-lövedéket adományozott a cseh védelmi minisztérium az ukránoknak. Miloš Zeman cseh államfő akkor mindezt nehezményezte, és azt mondta, hogy ő üzletemberként pénzért értékesítette volna a lövedékeket, ám azt is elmondta, érti, hogy meg akartak szabadulni azoktól a lövedékektől, mert azok olyan ágyúkba használatosak, amelyeket rövidesen a cseh hadsereg kivon a forgalomból.

Petr Fiala miniszterelnök a most küldött fegyverszállítmányról viszont azt mondta, hogy

azt az ukrán kérésnek megfelelően állították össze.

A kormányfő szombaton telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, aki konkrétan megnevezte, milyen haditechnikára van szüksége katonáinak. Fiala úgy fogalmazott, megtett minden lépést, hogy megállapítsa, képesek-e a kért fegyvereket leszállítani Ukrajnának, és megállapította, hogy igen.

„A listát az összes NATO-ország megkapta. Most azonban szorít az idő, Zelenszkij ezért fordult hozzánk. Mi ezt órákon belül tudjuk szállítani” – magyarázta a helyzetet a cseh miniszterelnök, de egyéb részletet nem fűzött hozzá.

Jana Černochová védelmi miniszter az orosz titkosszolgálatok miatt ugyancsak nem árult el többet a fegyverszállításról. Azt mondta, nem azért, mert kerülnék a nyilvánosságot, de

virággal a hajban és békegalambbal nem lehet megállítani Vlagyimir Putyint, csakis fegyverekkel és szankciókkal.

Szlovákia ugyancsak katonai felszereléssel támogatja az ukránokat. A szlovák kormány szombaton előbb 11 millió, vasárnap pedig újabb 4,5 millió euró értékű lőszer és üzemanyag adományozását hagyta jóvá keleti szomszédja számára. Eduard Heger miniszterelnök, aki cseh kollégájához hasonlóan szintén telefonon beszélt Volodimir Zelenszkijjel, elmondta: az ukrán elnök arról tájékoztatta őt, hogy kezdenek kifogyni a lőszerből. Pozsony ezért 10 millió liter gázolaj, 2,4 millió liter repülőbenzin és 12 ezer darab 120 milliméteres lőszer formájában nyújt segítséget.

Andrej Doležal szlovák közlekedésügyi miniszter bejelentette, hogy hétfőtől Szlovákia is lezárja légterét az Orosz Föderáció állami és magántulajdonú repülőgépei előtt. A tiltás nem vonatkozik a humanitárius szállítmányozási és mentési céllal közlekedő gépekre, valamint a szlovák hatóságok által átrepülési engedéllyel rendelkező, a hazájukba visszatérőket szállító gépekre, továbbá a kényszerleszállásokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×