Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Gyászoló emberek gyülekeznek a fiatalon elhunyt Raman Bondarenka fehérorosz ellenzéki aktivista gyászszertartása idején egy minszki templom előtt  2020. november 20-án. A 31 éves festőművész Bandarenkát november 11-én civil ruhás emberek verték meg, majd később a belügyi igazgatóságról súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Életét többórás műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni.
Nyitókép: MTI/EPA/STR

"Vallott" a fehérorosz blogger, egy másiktól megvonták a menedékjogot

Beismerő vallomást tett a Ryanair gépről leszedett fehérorosz blogger. A támogatói szerint a fogságban megvert Roman Protaszevics az állami televízióban azt is közölte: tiszteli Lukasenka elnököt. Közben egy másik bloggertől megvonta a menekültstátuszt a szomszédos Litvánia.

A fél világ miatta tiltakozik és bírálja a módot, ahogy Aljakszandr Lukasenka elnök hatóságai a földre kényszerítették az őt szállító Ryanair-gépet, majd a barátnőjével elvitték róla.

Roman Protaszevics fehérorosz blogger, a lengyel területre áttelepült NEXTA ellenzéki portál volt és a Belarusz agya nevű Telegram-csatorna jelenlegi munkatársa viszont meglepő dolgokat mondott a fehérorosz állami tévé pénteken kiadott interjújában – amire családja és aktivisták gyorsan reagáltak és azt mondták, kényszer alatt tette.

Az egyórás ONT-interjúban Protaszevics „beismerte”, hogy „erőszakos lázongásokat” szervezett tavaly augusztusban Minszkben,

a Lukasenka elnök hatalmát meghosszabbító és sokak szerint elcsaltnak tartott választások után.

Protaszevics akkor még a Telegram mobilalkalmazásban terjesztett NEXTA hírcsatorna alapítója és szerkesztője volt. A csatorna sok embert mozgósított a kormányellenes tömegtüntetésekre.

A mostani tévéinterjúban az aktivista feszengve válaszolt és a csuklóján sérülésnek tűnő nyomok látszottak. Azt mondta: az utcára hívta az embereket és ezért is volt "három napon át káosz az utcákon".

Az anyag végén az aktivista elsírta magát és azt mondta: szeretne normális életet élni és felhagyni a politikával. Még arról is beszélt, hogy tiszteli Lukasenka elnököt.

„Sok dolog, amiért bírálták Alekszander Grigorjevicset, egyszerűen nyomásgyakorlási kísérlet” – mondta.

"Kényszerítették"

Az aktivista apja, Dmitrij Protaszevics viszont úgy kommentálta az egészet, hogy a Lukasenka-rezsim már régóta használja a „beismerő” videók módszerét. Hozzátette: fájdalmas volt látni a felvételt és világos volt, hogy kényszerítették a fiát.

„Ezeket a dolgokat nem a fiam mondja” – kommentálta az interjút az orosz ellenzéki Dozsgy tévében.

Hozzátette, hogy a rezsim orosz barátnőjét, a vele együtt őrizetbe vett Szofia Szapegát is arra használhatja fel, hogy maga ellen valljon. Szapegát vádemelés nélkül tartják fogságban.

Szvjatlana Cihanouszkaja a litvániai emigrációban élő fehérorosz ellenzéki vezető egyik tanácsadója is keményen bírálta az interjút.

„Ez a rezsim túsz-videója. Minden erőfeszítést meg kell tennünk, hogy 460 más politikai fogollyal együtt kiengedjék”

– írta Franak Viakorka Protaszevicsről.

Lőttek az orosz párti ukrán blogger menekültstátuszának

Közben rájár a rúd egy olyan bloggerre is, aki éppenséggel nem a jogvédők és a nyugati államok kedvence és az angol nyelvű média keveset beszél róla.

A Moszkva pártinak nevezett Anatolij Sarij ukrán bloggertől Litvánia megvonta a menekültstátuszt és nemkívánatos személynek nyilvánította – így más uniós államokban sem tartózkodhat.

Ukrajnában pedig közben „hazaárulás” miatt vádat emeltek ellene.

Bár felmerül a kérdés, hogy Zelenszkij ukrán elnököt becsmérlő kijelentései miben különböznek bármely más dühös internetes kommentelő megjegyzéseitől, tény, hogy a roma kisebbséget súlyosan sértő véleményeket is megfogalmazott. A több mint 2 millió YouTube-követővel rendelkező Sarij megfellebezte a litván döntést.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×