Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nehéz helyzetben Babis

Nehéz helyzetben Babis

Egyedüliként Miloš Zeman cseh köztársasági elnök támogatását élvezi a Babiš-kabinet. A képviselőházba jutott frakciók – az ANO mozgalom képviselőin kívül – jelezték, nem szavaznak bizalmat a kormánynak.

Andrej Babiš színvonalasnak tarja az elkészült kormányprogramot, és azt állítja, beledolgozta a szakértők, a munkaadók és a politikai pártok elképzeléseit is, hogy megszerezze a bizalmukat. A képviselők ugyanakkor – az ANO mozgalom képviselőházba jutott tagjait leszámítva – előre jelezték, nem fogják támogatni a kormányt. Még az a Tomio Okamura sem hajlandó igennel szavazni, aki korábban maga kínálkozott Babiš kormányába. „Az ANO mozgalom elutasít bennünket, nem akar velünk kormányozni” – mondta a Szabadság és Közvetlen Demokrácia elnöke.

A támogatás lehetőségét fellebbentették a kommunisták, ám végül úgy döntöttek, nincs okuk Babiš mellé állni. A többi párt határozottan ellenezi, hogy Andrej Babiš kezébe kerüljön a kormányrúd. Azt mondják, azért, mert nyomozást folytat ellene a rendőrség az ún. Gólyafészek-ügy miatt, melynek során európai uniós támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják. A Cseh Kalózpárt javasolta, hogy a képviselőház szavazzon Babiš mentelmi jogának a felfüggesztéséről, ahogy azt a rendőrség kérte, a szerdai ülésen azonban nem kapta meg a testület támogatását. 

Miroslav Kalousek a TOP09 frakcióvezetője a kormányprogramot is bírálta. „Soha nem találkoztam még ilyen rossz programmal. Akár tartalmi, akár formai oldalról nézem” – jegyezte meg Kalousek. 

A cseh államfő szerint az Andrej Babiš miniszterelnök által szerdán a képviselőház elé beterjesztett programnyilatkozat jó kiindulási alap a kormány jövőbeni programjához, ezért személyesen támogatja. Miloš Zeman ugyanakkor a parlamenti alsóházban mondott beszédében elismerte: a jelenlegi belpolitikai helyzetben nagy a valószínűsége annak, hogy a képviselőház nem szavaz bizalmat a kisebbségi kormánynak. Zeman azonban hetekkel ezelőtt jelezte, Babišnak másodszor is megadja az esélyt a kormányalakításra.

Ha a kisebbségi kormány nem kap bizalmat a parlamenti alsóházban, január 17-én benyújtja lemondását - közölte Andrej Babis miniszterelnök Prágában a parlamenti ülés délutáni szünetében újságírókkal. Babis azt mondta: nem zárja ki, hogy a második kísérletben koalíciós kormány is alakulhat, bár ő személyesen a politikailag egyszínű kabinetet részesítené előnyben.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×