Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fél tüdővel lélegzik Európa

Vesztettek az Európai Unió kelet-európai tagországai. A brexit miatt Londonból költözni kényszerülő Európai Gyógyszerügynökség Amszterdamba, az Európai Bankfelügyelet pedig Párizsba teszi át székhelyét. A szavazás előtt Pozsony még a legfőbb esélyesnek számított az európai gyógyszerpiacot felügyelő intézmény befogadására, de végül csak negyedik lett.

„Európának mindkét tüdejével kell lélegeznie, a nyugatival és a keletivel is, különben oxigénhiányban fog szenvedni a földrész” – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az unió állapotáról tartott évértékelő beszédében.

E szavak alapján hétfőtől Európa kissé rosszabbul fog lélegezni, mert egyik európai ügynökség sem költözik a földrész keleti felébe. Pozsony ugyanis sikertelen volt az Európai Gyógyszerügynökség befogadására kiírt versenyben, a 16 jelölt közül csak a negyedik helyen végzett.

A szlovák főváros előnye az lett volna, hogy eddig egyetlen európai ügynökségnek sincs székhelye Szlovákiában, továbbá, hogy a felkínált adminisztratív épület a kelet-európai kínálatból a legjobb értékelést kapta, és hogy közel a bécsi nemzetközi repülőtér. Hátránya volt, hogy a gyógyszerügynökség alkalmazottai egy belső felmérés szerint nem akartak Pozsonyba költözni, egyesek azt nyilatkozták, hogy beadják a felmondásukat, ha az unió a szlovák főváros mellett dönt. Az ügynökséggel együtt több száz olyan befolyásos és széles jogkörökkel bíró ember érkezett volna Pozsonyba, akiknek döntő szavuk van abban, hogy az Európai Unió lakosai milyen gyógyszereket használhatnak.

Az eredmény Tomáš Drucker szlovák egészségügyi minisztert is elszomorította. „Szomorú voltam, sőt csalódott a negyedik hely miatt, mivel az első három közé nem került be egy ország sem az új tagállamok közül, de számunkra fontos, hogy meggyőző volt az ajánlatunk, amelyet az egyik legjobbnak tartottak” – vélekedett Drucker.

A gyógyszerpiac felügyeletét a jövőben Amszterdamból látják majd el. A döntő szavazásnál Szlovákia már tartózkodott, ezért is kellett a szavazategyenlőség kialakulásakor pénzfeldobással eldönteni, hogy melyik város legyen a befutó. Legközelebb decemberben lesz nagy szavazás Brüsszel uniós negyedében, amikor az eurocsoport új vezetőjéről kell majd dönteni. A reménybeli jelöltek között van a szlovák kormány pénzügyminisztere, Peter Kažimír is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×