Infostart.hu
eur:
360.77
usd:
309.79
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Nagyobb erőfeszítést vár az ENSZ a csehektől

Az ENSZ-tagországokban végzett rendszeres felmérés ismét azt az ajánlást fogalmazta meg Csehországgal szemben, hogy jelentősebb mértékben igyekezzen tenni a roma integráció érdekében, és alaposabban vegye fel a küzdelmet a rasszizmussal és az iszlamofóbiával szemben.

A világszervezet által megfogalmazott ajánlások az öt évvel korábbival azonosak, és azt követően láttak napvilágot, hogy futballszurkolók bőrszíne miatt megtámadtak és fizikailag bántalmaztak egy villamoson utazó afrikai származású férfit.

Az áldozat vallomása szerint először sértegették, gyümölccsel megdobálták, ököllel ütlegelni kezdték, majd lerángatták az ülésről és a földön megrugdosták. Az afrikai férfi arra is panaszkodott, hogy a villamoson senki sem volt hajlandó segítséget nyújtani neki, a többség pedig a tanúskodási kérését is elutasította.

A rendőrség az ügyet a nemzeti, faji, etnikai vagy más csoporthoz tartozó személyek gyalázásának bűntette, illetve rendzavarás és fizikai bántalmazás elkövetésének gyanújával vizsgálja. A 36 éves nyugat-afrikai származású férfi, aki már tíz éve él Prágában, a támadás után kórházi kezelésre szorult.

Csehországot az európai uniós szervek és civil szervezetek is régóta bírálják a roma integráció hiánya, illetve az idegengyűlölet és a rasszizmus jelenléte miatt. Hogy mindez nem újkeletű, azt az ENSZ emberi jogi tanácsa cseh küldöttségének vezetője, Martina Štepánková is elismerte. „Ezek az ajánlások nem szolgáltak számunkra túl nagy meglepetéssel, hiszen hasonló ajánlásokat kapott Csehország a legutóbbi, 2012-es felmérés során is” – mondta Štepánková.

Džamila Stehlíková, volt emberi jogi miniszter szerint nem egyszerű eleget tenni az ENSZ ajánlásainak, ha az ember a legfelsőbb szinteken is intoleranciával és sovinizmussal szembesül. „Mindez politikusaink tevékenységének eredménye, mivel kifejezetten tudatosan szítanak gyűlöletet” – szögezte le Stehlíková.

Az utóbbi napok rasszista támadásaira csak azok a cseh politikusok reagáltak, akiket erre a média szólított fel. Saját indíttatásból csak Robert Pelikán igazságügyi miniszter foglalt állást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Súlyos jelzés az Abu-Dzabi atomerőmű elleni támadás

Az Egyesült Arab Emírségek “terrortámadásnak” minősítette a Barakah atomerőművet ért dróntámadást. A légvédelem két másik pilótanélküli gépet lelőtt, a becsapódott darab pedig nem okozott nagyobb kárt. Ennek ellenére súlyos eszkalációról van szó, amely az arab világ egyetlen atomerőművét érintette.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×