Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
309.31
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Öt embert gázolt halálra a pirosban, mégis megúszhatja a milliárdos lánya

Öt embert gázolt halálra a pirosban, mégis megúszhatja a milliárdos lánya

Sajnálkozását fejezte ki és bocsánatért esedezett az az ukrán oligarcha, akinek 20 éves lánya öt ember halálát okozta, amikor áthajtott egy piros lámpán. Kommentátorok szerint akár PR-kampányról is szó lehet, aminek célja: minimalizálni a lehetséges büntetést.

Az első híradások szerint nem tűnt túlzottan zaklatottnak a 20 éves Aljona Zajceva, aki a múlt héten öt embert gázolt halálra az ukrajnai Harkivban. Azóta azonban felvételek jelentek meg, amelyeken zokog, édesapja, a befolyásos milliomos Vaszilij Zajcev pedig a család sajnálkozását fejezte ki.

A lány 100 km/órás sebességgel hajtott át egy piros lámpán, összeütközött egy másik autóssal, majd egy buszmegállóban várakozó emberek közé szaladt terepjárójával. Miután a Lexus felborult, a térfigyelő kamerák megrázó látványt mutattak: emberek hevertek szerteszét, és később kiderült, hogy öten belehaltak sérüléseikbe, hatan pedig súlyosan megsebesültek. A halottak között négy nő és egy férfi volt.

Zajcevára akár tíz év börtön is várhat, miközben két hónapos vizsgálati fogságban várja tárgyalása kezdetét. Az előzetes meghallgatásról készült videókon azt látni, hogy a luxusruhát viselő lány folyamatosan zokog.

Apja, az energia-üzletben érdekelt oligarcha, Vaszilij Zajcev most bocsánatot kért.

„Borzalmas tragédia vetett véget több ember életének. Nem lehet szavakkal leírni az áldozatok iránt érzett borzasztó fájdalmat. Térden állva kérjük az áldozatok családjait, hogy bocsássanak meg a lányunknak” – mondta egy brit lapnak.

Aljona korábban már többször kapott büntetést gyorshajtásért.

Az ukrán média szerint a család egymillió eurót meghaladó „kompenzációs csomagot” készíttethet elő az áldozatok családjainak, abban reménykedve, hogy a bíróság ezt enyhítő körülményként veszi majd figyelembe.

„Mindent megteszünk az áldozatok családjaiért, pénzt gyűjtünk, és támogatást adunk” - mondta az oligarcha.

Az ukrán Vesztyi TV egyik jogi szakértője szerint az apa ezzel azt próbálja elérni, hogy lánya elkerülje a börtönt. Mint Ivan Lieberman megjegyezte: „Sajnos errefelé a pénz sokak száját befoghatja... az áldozatok családtagjai elmehetnek a közjegyzőhöz, és nyilatkozhatnak, hogy kompenzálták őket, és nincs követelésük az autóvezetővel szemben.”

Közben Zajcev részben felelősnek nevezte annak a Volkswagennek a vezetőjét, akivel a piros lámpán áthajtó lánya ütközött, mielőtt beleszaladt volna a buszmegállóba. Felmerült az is, hogy az eddig tanúnak tartott vezetőt gyanúsítottá nyilváníthatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×