Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
310.57
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Újabb bukta a szlovák kormányválságban

Ma 19 órakor kellett volna találkozniuk a szlovák kormánypártok vezetőinek, hogy megoldják a koalíciós válságot, amely múlt héten hétfőn robbant ki, miután Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője felmondta a koalíciós szerződést. Az SNS elnöke azonban ma SMS-ben értesítette partnereit, hogy nem vesz részt a Koalíciós Tanács ülésén.

A koalíciós partnerek nem tudtak megegyezni a válsághelyzetet kezelő első ülésen. A másodikat múlt héten Robert Fico miniszterelnök rossz egészségi állapota miatt halasztották el. Ma viszont Andrej Danko értesítette a koalíciós partnereit arról, hogy nem megy el a koalíciós tanács ülésére.

A Szlovák Nemzeti Pártot előzőleg élesen bírálták a legnagyobb kormánypárt, a Smer képviselői. „Amennyiben komolyan gondolják a prioritásokat, ezeket nem a médián keresztül kellene megüzenni, hanem a koalíciós tanács ülésén előterjeszteni” – jelentette ki Martin Glváč, a parlament smeres alelnöke, aki azt is hozzátette, nem tartja fontosnak az SNS jelenlegi követeléseit.

Ezeket – egyebek mellett azt, hogy minden alkalmazott kapjon 13. havi fizetést, több pénz jusson a szlovákiai gyógyfürdőkre és javuljon a koalíciós partnerek kommunikációja – az SNS vezetője eredetileg a mai koalíciós tanácsülésen terjesztette volna Robert Fico, a Smer, és Bugár Béla, a Híd elnöke elé.

Peter Pellegrini smeres kormányalelnök emellett élesen bírálta az SNS-es oktatásügyi miniszter tevékenységét. A kormányválságot ugyanis a tárcánál kirobbant korrupciós botrány idézte elő Pellegrini azt üzente Peter Plavčan tárcavezetőnek, hogy ne csak az elődeinél keresse a hibákat, ugyanis ha valaki másfél évet töltött a tárca élén, felelős azért, ami ott történik. Sajtóértesülések szerint a smeres politikusoktól érkező bírálat felbosszantotta Andrej Dankót, aki a pártjával szembeni rossz szándék megnyilvánulásának tekinti azt.

Belendült az ellenzék is

A helyzet alakulására az ellenzék is reagált. A legnagyobb ellenzéki párt, a Szabadság és Szolidaritás nyilatkozatában felelőtlennek nevezte az SNS elnökének magatartását, aki ahelyett, hogy az oktatásügyi miniszter visszahívásával megoldaná az uniós pénzek körül kialakult botrányt, koalíciós válságot idézett elő, amelybe belerángatta az egész országot. Az SaS szerint ebből a helyzetből csak az előre hozott parlamenti választás lehet a kivezető út. Egy lehetséges kisebbségi koalíció, illetve az előre hozott választás lehetősége már a múlt héten is szóba jött,

akkor azonban Bugár Béla, a Híd elnöke kizárt egy ilyen forgatókönyvet.

Beatrice Szabóová kormányszóvivő közölte: annak ellenére, hogy ma elmarad a koalíciós tanács, holnap lesz kormányülés, amelynek menetéről megegyeztek a koalíciós pártelnökök. A szóvivő megjegyezte, hogy a kormánypártok aggodalmuknak adnak hangot annak kapcsán, hogy a média egyre növekvő számban ad közzé hamis állításokat, illetve féligazságokat, amelyek célja a társadalmi feszültségkeltés és a kormány stabilitására való támadás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Május 28-án a budapesti Marriott Hotelben kerül megrendezésre a Financial IT 2026 konferencia, amely a bankszektor legforróbb technológiai trendjeit és kihívásait járja körül. Az esemény a mesterséges intelligencia bankszektorbeli térnyerésétől a fintech forradalmon át a kiberbiztonság legújabb fejleményeiig minden olyan témát érint, amely ma meghatározza a pénzügyi szolgáltatások jövőjét. A rendezvényen igyekszünk meghonosítani új formátumokat is, így három parázs színpadi vitát rendeztünk, illetve két szekciót átölelő Vibe Coding Workshopot is tartunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×