Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Ismét olajozottan működik a Párizs-Berlin tengely

Ismét olajozottan működik a Párizs-Berlin tengely

Csúcsra jár a francia államelnök: a pénteki nemzeti ünnepen az amerikai elnök oldalán szemlélte meg a párizsi Diadalív előtt tartott katonai díszszemlét, majd még a nap folyamán Nizzába utazik, hogy jelen legyen a városban végrehajtott terrortámadás első évfordulóján rendezett megemlékezésen. A nizzai és hasonló jellegű erőszak elleni küzdelem központi témaként szerepelt a csütörtökön tartott francia-német csúcstalálkozón is.

A német kancellár a kormányközi tárgyalás előtt közölte, hogy az euróövezet közös költségvetése, továbbá európai pénzügyminiszteri tisztség létrehozása nem szerepel a napirenden, Párizsban azonban mégiscsak felmerült ez a téma is.

Angela Merkel csütörtökön ezt alighanem azért hozta szóba, mert a francia elnök egy interjúban úgy vélte, hogy az euróövezet nem jól működik, és ebből Németország húz hasznot.

Emmanuel Macron már megválasztása után indítványozta közös költségvetés létrehozását a valutaegységet alkotó országok számára, de e héten tett nyilatkozatában a német aggodalmak eloszlatására hangsúlyozta azt is, hogy

a terv megvalósítása nem jelentené a nemzeti adósságok úgymond közös zsákba öntését.

Ezek után a kancellár támogatásáról biztosította az euróval fizető országok gazdasági életének és pénzügyi politikájának összehangolását célzó javaslatot.

Ugyancsak a konjunktúra élénkítését és a gazdaságfejlesztést szolgálja a francia és a német pénzügyminiszter megállapodása, hogy még idén közös nevezőre hozzák a társasági adókat.

A francia-német csúcstalálkozóról és kormányközi tárgyalásokról szóló jelentések szerint Párizsban jelentős lépést tettek előre az Európai Unió védelmi rendszerének fejlesztése terén, mert elhatározták a jelenlegi katonai repülőgépek, valamint helikopterek fokozatos lecserélését és közös európai légi hadászati rendszer kifejlesztését.

A kutatás terére is kiterjedő terv első lépéseként egy éven belül közös javaslatokat dolgoznak ki, amelyeket uniós szinten szeretnének majd megvalósítani.

Diplomáciai források szerint a sorrendben immár 19. francia-német kormányközi tárgyalás is megerősítette, hogy ismét olajozottan működik a Párizs és Berlin közti tengely.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×